Nagyvilág

“Öngyilkosság lenne Japánban maradni”

"Öngyilkosság lenne itt maradni, mindenki fél" - mondta a Magyar Református Szeretetszolgálat csoportjának vezetője.

A Magyar Református Szeretetszolgálat négyfős csoportja először a japán testvéregyház tagjaival találkozott. A küldöttség három millió forint értékben vitt segélyt a földrengés sújtotta országba, ezt már kedden át is adták a japán református egyháznak. A négyfős magyar csoport szeretett volna részt venni a segélyek szétosztásában is, de ezt a megváltozott helyzetben, a fukusimai erőműben történt mai újabb robbanás és tűz után nem tehette. Az atomerőmű robbanása miatt a sugárzás veszélyes, a szél miatt pedig északról egyre terjed a főváros, Tokió felé. Elmondta azt is, hogy kiutazásukhoz nem kellettek különleges engedélyek, mert orvoscsoport nem utazott velük, de a nemzetközi segélyszervezetek amúgy is távozni készülnek Japánból.

Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: a szeretetszolgálat tagjainak péntekre van repülőjegye, legkésőbb tehát akkor elhagyják Japánt. Hozzátette: a sugárzásveszély miatt próbálnak pénteknél hamarabb indulni, de erre nem sok esély van, a gépeken ugyanis már nincs szabad hely.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik