Nagyvilág

Japán: tömegek menekülnek az atomerőmű környékéről

Ezernél is több áldozata lehet minden idők egyik legnagyobb földrengésének.

Japánban rohamléptékben emelkedik a pénteki 8,9-es erősségű földrengést követő szökőár halálos áldozatainak száma: a BBC News úgy értesült, hogy 200-300 holttestet találtak egy tengerparti szakaszon. A Mijagi prefektúrában lévő Szendai strandján fedezték fel a tetemeket, a hírt a japán rendőrség is megerősítette. Mindemellett hírügynökségi jelentések már ezernél is több áldozatot prognosztizálnak.

A most ismert 300-400 halálos áldozat száma minden bizonnyal növeledni fog, hozzávetőlegesen 350 személyt eltűntként tartanak számon. Időközben atszakadt egy gát is: a víztározóból kitörő áradat házakat borított el Fukusima prefektúrában, de még nem tudni, hogy vannak-e áldozatok.

A Fukushima prefektúrában található atomerőmű 2 kilométeres hatósugarából közel 3 ezer embert azonnali hatállyal evakuálni kellett a létesítmény hűtőberendezésének meghibásodása miatt. A japán kormány szükséhelyzetet rendelt el, a szakértők eleinte úgy vélték, hogy nem történt nagyobb baj, ám később a Kyodo hírügynökség közölte: a környéken radioaktív sugárzást észleltek. Walt Patterson szakértő a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: komolynak tűnik a helyzet, amely nem megfelelő intézkedés esetén súlyosbodhat.

Kan Naoto japán kormányfő korábban azt közölte, hogy nukleáris létesítmények nem sérültek meg, radioaktív anyag nem került a levegőbe. Hasonlóan nyilatkozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is, amely szerint a rengés epicentrumához legközelebb álló négy nukleáris létesítmény “biztonságosan lezárt”.

Kan Naoto japán miniszterelnök nyugalomra intette a lakosságot a lehető leghatékonyabb mentés érdekében. A japán hadsereg 300 repülőt és 40 hajót helyezett készenlétbe a mentési akciók lebonyolításához, a nemzetközi közösség részéről folyamatosan felajánlások érkeznek a mentéssel kapcsolatban.

Magyarország és a magyar kormány részvétét fejezi ki a Japán földrengés áldozatainak és családtagjaiknak és az egész japán népnek – jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter pénteken Gödöllőn az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek informális ülését megelőző sajtótájékoztatóján.

Sajtóértesülések szerint a cunami elsodort egy hajót, melyen 100 utas tartózkodott, de sorsukról a Mijagi prefektúra rendőrsége egyelőre nem tudott felvilágosítást adni. Az ország keleti részéről eközben 5,5 erősségű utórengéseket jelentettek, ám szakértők szerint több ezer további utórengés várható. A japán kormány figyelmeztetett, hogy az utórezgések is okozhatnak újabb tengerárat.

A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a 8,9-es erősségű földrengés utáni szökőárban eltűnt egy személyvonat, és a hatóságok egyelőre nem találják. Az nem ismeretes, hányan utazhattak az East Japan Railway vasúttársaság szerelvényén, amelynek a Mijagi prefektúrában lévő kelet-macusimai Nobiru állomás közelében veszett nyoma.

Kövesse nyomon az eseményeket az MSNBC élő közvetítésében:

Visit msnbc.com for breaking news, world news, and news about the economy

A földrengés okozta cunami elérte Indonéziát és a Fülöp-szigeteket, de egyik országból sem jelentettek károkat és áldozatokról sincs hír – közölték helyi hatóságok. Hawaii partjait már elérte a a szökőár, amely körülbelül 1,8 méteres hullámokkal járt. A sziget lakosait biztonságos helyre evakuálták, a Waikikiben tartózkodó turistákat pedig felterelték a szállodák magasabban lévő szintjeire. A rengés epicentrumától 6200 kilométerre lévő szigetcsoporton a három legnagyobb repülőteret bezárták, a haditengerészet Pearl Harborban állomásozó hajóit pedig készültségbe helyezték, hogy szükség esetén részt vegyenek a mentésben. Kétméteres hullámok fenyegetik Kalifornia partjait is.

Nem sokkal korábban terjesztették ki a csendes-óceáni térségre kiadott cunamiriadó körzetét, ebben már szerepel az Egyesült Államok, Kanada, valamint Mexikó nyugati partvidéke, veszély fenyegeti Alaszka partjait.

Elisabeth Byrs az ENSZ humanitárius szervének vezetője a BBC hírtelevíziónak megerősítette, hogy mindenben segíteni fogják a katasztrófa sújtotta országot. Az unió felkérte Catherine Ashton külügyi főképviselőt és az Európai Bizottságot, hogy biztosítsák: az EU minden szükséges módon segít a következmények elhárításában.

Ez volt a jelenkori történelem hatodik legnagyobb erejű földrengése – mondta Brian Bapty brit geológus a Sky News brit tévében. Hozzátette, hogy pénteki japán földmozgás nyolcszor volt erősebb a nemrég az új-zélandi Christchurchben bekövetkezettnél. A korábbi riasztás Ausztráliára, a Fülöp-szigetekre, Oroszországra, Pápua-Új-Guineára, a Hawaii-szigetekre, valamint Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékére terjedt ki.140 éve ez volt a legerősebb földmozgás Japánban.

A tokiói magyar nagykövetség nem tud a földrengésben esetlegesen megsérült magyarokról – mondta a Független Hírügynökségnek Pataki Eszter. A Külügyminisztérium szóvivője hozzátette: a külképviselet arról számolt be, hogy folyamatosan próbálják elérni azokat a magyarokat, akikről tudják, hogy az országban tartózkodnak. A szóvivő hozzátette: a követséggel műholdas telefonon keresztül sikerült beszélniük, mivel a telefonvonalak megrongálódtak a földrengés miatt.

Az érintett településeken a földrengés miatt több épület kigyulladt, az AP hírügynökség beszámolója szerint egy olajfinomító is lángokban áll.

Edano Jukio kormányszóvivő elmondta: katonákat küldenek a térségbe, hogy segítsék a mentést. Eközben tízméteres hullámokról számoltak be a szemtanúk a japán Miyagi prefektúra legnagyobb városa, Sendai kikötőjében .


Az AP hírügynökség értesülései szerint az állami televízió súlyos szökőár okozta károkról számolt be az ország északi részén. A köztévé elsodort épületekről, hajókról és autókról tudósított. Tokióban kilengtek az épületek, az NHK állami televízió sűrű füst gomolygását mutatta egy fővárosi épületből.

Itthon is érzékelték a földrengést

Magyarországon is érzékelték a szeizmológiai műszerek a Japánt megrázó, Richter-skála szerinti 8,9-es magnitúdó erejű földrengést, sőt a gyógyszergyárak érzékenyebb mérlegei meg is zavarodtak emiatt – közölte a Hír24 kérdésére Tóth László, a GeoRisk Földrengéskutató Intézet szeizmológusa.Tóth László elmondta, hogy a 8-as magnitúdónál erősebb földmozgás igen ritka, évente átlagosan mindössze egyszer fordul elő a világon. Földrengés következtében akkor alakulhat ki szökőár, ha az nem túl nagy mélységben történik. Ekkor a földkéreg törése következtében a felette lévő víztömeg „megloccsan”, és ez idézi elő a cunamit – magyarázta a szakember.

A tévék képernyőin látszik, amint Tokióban a cunami elárasztja a rakpartokat, vidéken pedig hömpölyög végig a földeken, és elsodor mindent, ami az útjába kerül. A hatóságok sok áldozatra számítanak. Volt több utórengés, köztük egy 7,4-es erősségű.

A hadsereg nyolc katonai gépet riasztott, hogy a levegőből mérjék fel a károkat. A térségben leálltak az atomerőművek, az olajfinomítók, a vasúti közlekedés, nem működnek a telefonhálózatok, a fővárosban, illetve környékén négymillióan maradtak áram nélkül.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés 125 kilométerre a parttól, tíz kilométeres mélységben történt. A cunami óránként 800 kilométeres sebességgel haladt.

Az orosz hatóságok Szahalin-szigetéről kimenekítettek 11 ezer embert a part menti területekről. A földrengés nem okozott károkat az orosz szigeten, de helyi szakértők szerint a cunami számos települést érinthet ott.


A cunami terjedési ideje

AJÁNLOTT LINKEK:

Így keletkezik egy cunami (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik