A The Times szerint, ennek az egyiptomi nemzedéknek „ez volt a berlini fal pillanata”, és Egyiptom, a Közel-Kelet, és az egész arab világ politikája örök időkre megváltozott, „aminek már itt is volt az ideje”.
A lap szerint azonban távolról sem egyértelmű azonban, hogy ezután mi következik. Lehetséges, hogy a „rendezett átmenet”, amelyet „az ideges Fehér Ház” írt elő Egyiptomnak, minden lesz, csak nem rendezett.
„A hadsereg most úgy érezheti, hogy felhatalmazása van az utcák megtisztítására a törmeléktől csakúgy, mint a tüntetőktől, valamint a „rend” helyreállítására és azon változások egyértelmű menetrendjének a felvázolására, amelyekre Egyiptom oly lázasan vágyik. E változásokat azonban egyes tábornokok esetleg nehezen nyelik majd le. A
hadseregben, amely csaknem hatvan éve jelenti a tényleges erőt „a trón
mögött”, idős, konzervatív klikk van túlsúlyban, amelynek csekélyek a
demokratikus tapasztalatai, és alig ismeri a Facebook-nemzedéket. Ez a
nemzedék olyan technológia alkalmazásával törte meg harminc év politikai
pangását, amelyet a tábornokok közül kevesen értenek” – áll a The Times
szombati elemzésében.
A The Guardian pedig a volt elnök hozzáállásáról is szót ejt. „Világias, Nyugat-barát rezsimje élén még a mérsékelt iszlám erőket is ördögnek állította be, a Muzulmán Testvériségből pedig olyan mumust csinált, amellyel az amerikaiakat lehetett ijesztgetni. A Muzulmán Testvériség még hasznára is volt, mivel a szervezet jelentette fenyegetéssel – amelyet Mubarak eltúlzott – el lehetett hallgattatni az emberi jogi visszaélések nyugati bírálóinak zömét. Mubarak azonban valójában mindig is jobban tartott a demokratikus mozgalmaktól, mint az iszlamistáktól, és e félelme most megalapozottnak bizonyult” – áll a brit napilap szombati értékelésében.
