Nagyvilág

Mubarak már elhagyta Kairót

Hoszni Mubarak elnök és családja állítólag elhagyta az egyiptomi fővárost. Kairóban pattanásig feszült a hangulat.

Az elnöki család távoztásáról az al-Arabíja hírtelevízió szerzett tudomást, a Reuters hírügynökség a televízióra hivatkozva közölte: Mubarak és hozzátartozói a híresztelések ellenére csak a fővárost hagyták el, nem az országot. Az államfő az ország déli fekvésű üdülővárosban, Sarm es-Sejkben tartózkodik, ezzel szemben az al-Dzsazíra arról tájékoztatott, hogy Mubarak már az ország területét is elhagyta, és az Egyesült Arab Emírségekbe tart.

Nehezíti a tisztánlátást, hogy a hatóságok egyelőre nem adtak hivatalos tájékoztatást az elnök pontos tartózkodási helyéről. A kairói Tahrír téren eközben több száz ezer ember követeli kitartóan az elnök végleges távozását, a tömeg 18. napja tiltakozik a jelenlegi rezsim hatalmon maradása ellen. A CNN News beszámolója szerint hatalmas tömeg gyűlt össze Egyiptom második legnagyobb városában, Alexandriában is, melynek központjában szemtanúk elmondása szerint a pénteki ima után egyre többen tiltakoznak a kormány ellen.

Péntek délelőtt az elnök által ígért reformok végrehajtásának biztosítását ígérte az egyiptomi hadsereg. A hadsereg legfelsőbb tanácsa közölte: biztosítani fogják a bejelentett reformok végrehajtását, így a szabad elnökválasztás lebonyolítását és az alkotmány tervezett megváltoztatását is. A hadsereg ugyanakkor “legitimnek” nevezte a tüntetők követeléseit, és megígérte, hogy nem fogja üldözni azokat, akik “elutasítják a korrupciót, és reformokat követelnek”.

A hadsereg azt is közölte, hogy azután fogja feloldani az 1981 óta érvényben lévő rendkívüli állapotot, hogy a “jelenlegi körülmények megváltoznak”, ezzel jelezve: azt akarja, hogy a tüntetők menjenek haza.

Eközben a Reuters televízió egyiptomi katonai forrásból úgy értesült, a hadsereg 15 közepes rangú tisztje csatlakozott a tüntetőkhöz.

A The Guardian kairói tudósítója korábban arról számolt be, hogy nagy tömeg gyűlt össze az egyiptomi állami televízió székháza előtt is, az épületet a hadsereg védi.

Mint arról korábban beszámoltunk, Hoszni Mubarak tegnap a várakozások dacára nem mondott le, ezzel felbőszítette az embereket, így pénteken az eddigi legnagyobb egyiptomi tüntetések várhatók. Omar Szuleiman alelnöké a tényleges hatalom, de a fő kérdés, mit kezd a helyzettel a hadsereg.


Korábbi fejlemények

Nyíltan és élesen bírálta az egyiptomi elnök döntését több nagyhatalom vezetője. Barack Obama közleményében úgy fogalmazott, “az egyiptomi népnek azt mondták, hatalmi átmenetről van szó, de egyelőre nem egyértelmű, hogy ez az átmenet azonnali, érdemi és elégséges” lenne.

“Túl sok egyiptomiban maradt meg a kétely afelől, hogy a (kairói) kormánynak komolyan szándékában áll a demokráciába történő igazi átmenet (végrehajtása). A kormány felelőssége, hogy világosan beszéljen az egyiptomi népnek és az egész világnak” – tudatta az amerikai elnök.

Barack Obama felszólította Kairót, tartózkodjon a tüntetőkkel szembeni erőszaktól. Mubarak megjegyzése kapcsán, hogy nem enged “külföldi diktátumoknak”, Obama tudatta, Egyiptom sorsát az egyiptomi nép fogja meghatározni.

Washington kiáll azonban bizonyos alapelvek, így az egyiptomiak egyetemes jogainak szavatolása mellett, s úgy véli, “ennek az átmenetnek már az elején visszafordíthatatlan politikai változásokkal kell járnia, és látszania kell, hogy az ország tárgyalásos úton jut el a demokráciába” – tette hozzá.

Most jött el a hatalomváltás ideje Egyiptomban – jelentette ki az EU külpolitikai főképviselője, aki szerint a nép követeléseinek és elvárásainak teljesülniük kell. A népnek van joga megítélni, hogy „a Mubarak elnök által bejelentett intézkedések megfelelnek-e elvárásainak és törekvéseinek”.

Catherine Ashton szintén felszólította az egyiptomi hatóságokat és a hadsereget, hogy higgadtan és visszafogottan cselekedjenek, és védjék meg a békés tüntetőket. A főképviselő közölte, hogy “mihamarabb el akar látogatni Egyiptomba”.

Az ENSZ székhelyén nyilatkozott újságíróknak az izraeli védelmi miniszter, aki a hatalmi jogkörök átadásával kapcsolatban azt mondta: az egyiptomi nép feladata, hogy az ország alkotmányának, normáinak, gyakorlatának megfelelően megtalálja az előrevivő utat.

Ehud Barak az egyiptomi belpolitikai helyzetről nem volt hajlandó többet mondani, de optimistának mondta magát a közel-keleti békefolyamat kilátásaival kapcsolatban annak ellenére, hogy “forrong a nép” sok arab országban.

“Egyiptom robbanni fog, és a hadseregnek kell majd megmentenie az országot”. Ezt írta Mubarak beszédére reagálva Mohamed el-Baradei az arab ország fő ellenzéki vezetője a Twitter mikroblogon fenntartott profiljába.

A CNN-nek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Nobel-békedíjas volt főigazgatója azt mondta: az emberek rettenetesen dühösek, Mubarak elvesztette minden legitimációját: “Hatalom nélkül hogy lehet valaki elnök?” – tette fel a kérdést.

Baradei korábban azt mondta, hogy egy háromtagú tanácsnak és egy nemzeti egységkormánynak kellene átvennie a hatalmat Egyiptomban. Ennek a kormánynak hiteles szakértőkből kell állnia – mondta abban az interjúban, amely a Die Presse című osztrák lap mai számában jelenik meg.

Nem hoz demokráciát az országnak egy olyan átmenet, amelyet Omar Suleiman irányít, “hacsak hátulról nem rugdossák” – mondta a Foreign Policy című amerikai magazinnak. El-Baradei szerint az ember nem bízza kecskére a káposztát, a jelenlegi hatalomban pedig senkinek nincs hitele.

Az Egyesült Államok egyiptomi nagykövete előzőleg a CNN-nek azt mondta, több elnöki jogosítvány az „alkotmányra szállt”. Ilyen a parlament feloszlatása, a kormány menesztése és az alaptörvény módosítása. Sameh Shoukry közölte: e jogosítványokat most senki sem gyakorolhatja.

A nagykövet úgy tudja, hogy Hoszni Mubarak továbbra is Egyiptomban tartózkodik. Sameh Shoukry később azt mondta, ha a biztonsági helyzet megengedi, feloldják a szükségállapotot Egyiptomban; erről az ellenzékkel is tárgyalt a kormány.

Mubarak tegnap olajat öntött a tűzre

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök késő este az állami televízióban intézett beszédet a néphez. Közölte: szeptemberben szabad és szabályos választásokat tartanak, és ő már nem méretteti meg magát. Hatalmát az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően fokozatosan átruházza az alelnökre, Omar Szuleimánra.

Az elnök beszédében beszélt arról is, hogy a tüntetők elleni atrocitások elkövetőit felelősségre fogják vonni. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök bejelentette, hogy most kezdődik a békés hatalomátadás és a nemzeti párbeszéd.

A Tahrír téren összegyűlt tömeg korábban kitörő örömmel fogadta a beszéddel kapcsolatos bejelentést, és Mubarak várható távozásának hírét. Egyesek a győzelem jelét mutatták fel ujjukkal, mások azt kiabálták, hogy Allah akbar (Isten nagy), amit a hívők és nem vallásos emberek egyaránt győzelmi kiáltásként használnak.

A beszéd után a tüntetők dühösen reagáltak. Amikor kiderült, hogy Mubarak nem távozik a hatalomból azonnal, sokan levették cipőjüket, és lóbálni kezdték az elnök beszédét mutató kivetítő felé, ami a lehető legnagyobb sértés a muzulmán világban. A tömeg azt kiabálta: “Irhal!” vagyis “Takarodj!”. Sokan azt üvöltötték, hogy azonnal hirdessenek általános sztrájkot, és követelték, hogy a hadsereg csatlakozzon a tüntetőkhöz. “Egyiptomi katonák, válasszatok: a rezsim vagy a nép!” – kiabálta a tömeg.

Egyes információk szerint több százan demonstrálnak az állami televízió épületénél, de állítólag tüntetők táboroztak le az elnöki palota előtt is. A CNN Kairóból jelentette, hogy az épületeket a hadsereg körbezárta. A rendőri és katonai jelenlét a főváros utcáin is számottevő.

A Tahrír téren folyamatosan tüntetnek: az emberek csalódottak és dühösek az elnöki beszéd után, és továbbra is Mubarak lemondását követelik. Többen hazamentek már, és már a pénteki, imanapi tüntetésekre készülnek – jelentette az amerikai hírtelevízió riportere.

Erőszakos cselekményekről nem számolt be a sajtó Kairóból. A BBC szerint Rafah-ban helyi beduinok megostromoltak egy rendőrörsöt, ahol tűzpárbaj alakult ki, áldozatokról egyelőre nem tudni.

“Menjetek haza!”

Omar Suleiman alelnök nem sokkal Mubarak beszéde után megerősítette az elhangzottakat. Az alelnök közölte, hogy Mubarak elnök mindent az egyiptomi emberek érdekében tesz, azért, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba. Szerinte a mostani bejelentés nagy lépés a demokrácia felé. Az alelnök szeretné, ha civilizált párbeszéden keresztül valósulnának meg az emberek követelései, hogy elérjék a szabadságot. Szuleiman a tüntetőket hősöknek nevezte, akik szerinte nem káoszt akarnak.

„Dolgozzunk és kövessük együtt az utat amin elindultunk, a fiatalok útját, a haza szeretetét! Ne áldozzuk fel azt, amink van! Kérem a fiatalokat, Egyiptom hőseit, hogy menjenek haza és dolgozzanak, ne hallgassanak a műholdas tévéadásokra, a hangokra, amelyek azt szeretnék, hogy Egyiptom meggyengüljön” – jelentette ki az alelnök.

„Bízzunk Istenben, az intézményeinkben és a hadseregben, akik garantálni fogják a biztonságot. Fontos, hogy együtt dolgozzunk szilárd hitben. Én a hazáért fogok dolgozni, hogy megvédjem a haza biztonságát Isten nevében” – zárta beszédét az alelnök.

A CNN tudósítója szerint Suleiman mondandóját már nem követte figyelemmel a tüntető tömeg. Az emberek transzparenseiket rázták, zászlóikat lengették és egyértelművé tették, nem távoznak a Tahrír térről. Utóbbit azzal is nyomatékosították, hogy ideiglenes épületeket állítottak fel.

Mindenki azt hitte, Mubarak lemond

Tegnap ellentmondó hírek érkeztek az elnök esetleges lemondásáról. Nagy a valószínűsége, hogy Hoszni Mubarak lemond – jelentette ki Leon Panetta. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a képviselőház belbiztonsági bizottságának meghallgatásán nyilatkozott így.

Az Egyesült Államok minden tőle telhetőt megtesz, hogy továbbra is elősegítse a demokráciához vezető rendezett és valódi átmenetet Egyiptomban – jelentette ki Obama elnök. Mint mondta: Egyiptom történelmi pillanatot él át, az átalakulás pillanatát, a fiatalok változást akarnak.

Obama beszédét közvetítette az egyiptomi állami televízió, ahol katonai közleményt olvastak be arról, hogy a fegyveres erők legfelső tanácsa intézkedéseket hoz “a nemzet védelmében”, és “a nép legitim követeléseinek támogatásáról”. A Tahrír téren a kairói katonai körzet parancsnoka kora este azt mondta a tömegnek, hogy “ma teljesül minden követelésük”.

Ezzel ellentétes a tájékoztatási miniszter kijelentése, aki a brit hírügynökségnek azt mondta, hogy “Mubarak hatalmon van, és nem mond le… minden egyéb csak híresztelés”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik