Nagyvilág

Netanjahu: őrizni kell a békét Egyiptommal

Izrael meg akarja őrizni a békét Egyiptommal, valamint "a regionális stabilitást és biztonságot" - jelentette ki vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök rendszerét fenyegető tüntetéshullámra reagálva.

“Több mint három évtizede tart a béke Egyiptommal, és az a célunk, hogy e kapcsolatok tovább éljenek – mondta újságíróknak és kabinetje tagjainak a miniszterelnök a heti kormányülés kezdetén. – Most felelősségérzetet, visszafogottságot és maximális óvatosságot kell tanúsítanunk.”

“Nagy figyelemmel kísérjük, ami (Egyiptomban) történik, s tegnap beszéltem erről Barack Obama (amerikai) elnökkel és Hillary Clinton külügyminiszterrel” – tette hozzá Netanjahu, arra kérve a minisztereket, hogy tartózkodjanak az egyiptomi fejlemények további kommentálásától.

Egyiptom 1979-ben kötött az első arab országként békeszerződést Izraellel, cserébe minden olyan egyiptomi terület (1982-ben végbement) visszaadásáért, amelyet az izraeli hadsereg elfoglalt az 1967. júniusi háborúban. E békét mindig “hidegbékének” tekintették ugyan, amely a diplomáciai kapcsolatokra korlátozódott, és nem nyilvánult meg a két nép közeledésében, de kibírt két libanoni háborút (1982 és 2006), két palesztin felkelést (1987 és 2000), valamint az izraeli-palesztin békefolyamat elakadását. A békeszerződés előtt pedig a két ország három évtized alatt négy háborút vívott egymással. Egyiptom példáját 1994-ben Jordánia követte az Izraellel aláírt békeszerződéssel.

Súlyos bírálatok érték vasárnap az izraeli katonai hírszerzést, amiért nem látta előre az egyiptomi népfelkelést. A Háárec című napilap szerint Aviv Kohavi tábornok, ” a katonai hírszerzés új főnöke kudarcot vallott az egyiptomi lázadás előrejelzésével”, és még kedden is azt bizonygatta, hogy az egyiptomi rendszer “stabilitását nem fenyegeti veszély”. A közrádió ironikus hangon szólt e baklövésről.

A lap és a rádió is felemlítette ezzel kapcsolatban az izraeli hírszerző szolgálatok korábbi fiaskóit, köztük azt, hogy nem látták előre az 1973. októberi háború Egyiptom és Szíria általi kirobbantását, sem azt, hogy Egyiptom kész lenne a békekötésre Izraellel 1979-ben, sem pedig a palesztin intifáda (felkelés) kirobbanását 1987-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik