Nagyvilág

Honosítás: Pozsony államközi megállapodást javasol

Iveta Radicová szlovák kormányfő szerint egy államközi megállapodás oldhatná fel a kettős állampolgárság során kialakult magyar-szlovák konfliktust.

A magyar miniszterelnököt, aki egynapos hivatalos munkalátogatáson tartózkodik Pozsonyban, fogadta Ivan Gasparovic szlovák államfő is.

Magyarország és Szlovákia gázvezeték-hálózatának összekötéséről írt alá megállapodást pénteken Pozsonyban Orbán Viktor és Iveta Radicová, a két ország miniszterelnöke. A tervezett magyar-szlovák gázvezeték az európai észak-déli gázvezeték része lenne, s ennek létrehozásával jelentősen csökkenne mindkét ország függősége az orosz gázszállításoktól.

A már korábban nyilvánosságra került elképzelések szerint a kelet-szlovákiai Nagykürtös (Velky Krtís) és magyarországi Vecsés közti gázvezeték szlovák oldalon mintegy 20 kilométernyi, a magyar oldalon pedig 95 kilométernyi hosszú lenne, s ennek megfelelően a várható költségek 20 millió, illetve 100 millió euró körül mozognak.

A magyar miniszterelnök a megbeszélés után úgy nyilatkozott: bíznak abban, hogy a két ország közös nevezőre jut. A kettős állampolgársággal kapcsolatos feszültség feloldása miatt is fordult Orbán Viktorhoz a szlovák miniszterelnök, aki szerint Szlovákiában úgy gondolják: egy államközi megállapodással orvosolható lenne a probléma.

Orbán Viktor azt mondta, hogy államközi megállapodásokkal kapcsolatos próbálkozások már az előző kormányok idején is voltak, de nem vezettek sikerre. Most azonban bíznak abban, hogy közös nevezőre tudnak jutni – tette hozzá a magyar kormányfő.

A tervek szerint február 17-én összeülnek a kormányközi bizottságok, és Szlovákia erre már konkrét javaslattal érkezik azzal kapcsolatban, hogyan nézzen ki szerintük az államközi megállapodás.

“Szeretjük a magyarjainkat, ne lopjátok őket el tőlünk!” – feliratú mondat szerepelt azon három (magyar, szlovák és angol nyelvű) transzparensen, amelyekkel Igor Matovič, a liberális szlovák kormánypárt, az SaS parlamenti képviselője “tüntetett” a szlovák parlament előtt, amikor kora délután megérkezett a szlovák házelnökhöz, Richard Sulíkhoz (SaS) a magyar kormányfő, Orbán Viktor. Igor Matovič harmadmagával várta Orbánt a piros alapú, szívvel illusztrált transzparensekkel. A magyar kormányfő megállás és szó nélkül haladt el a csoportosulás mellett.

A magyar miniszterelnököt, aki egynapos hivatalos munkalátogatáson tartózkodik Pozsonyban, fogadta Ivan Gasparovic szlovák államfő is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik