Gazdaság

A pozsonyi kapcsolat nyomot hagyhat a gázszámlán

Filléres tételt jelentene a köbméterárban a magyar-szlovák vezeték.

A Népszabadság szerint az energiahivatal jelenleg vizsgálja, beépíthető-e a hazai gáztarifába a tervezett magyar–szlovák vezeték költsége. Zsuga János, a Mol-tulajdonú FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója a lapnak nem kívánta megbecsülni, emiatt mennyivel emelkedne a gázár, de a szlovák összeköttetést a magyar ellátásbiztonság szempontjából kiemelt jelentőségűnek nevezte.

A lap ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a szakemberek szerint a vezeték elsősorban Pozsonynak fontos. Az mindenesetre biztos, hogy ha egy vezeték üzletileg nem áll meg a lábán, a kormány stratégiai okokból beépítheti annak árát a lakossági gáztarifába. Ugyanakkor ez furcsán hatna annak fényében, hogy hasonló beruházások fedezésére a kormány nemet mondott – írja a lap.

Szakértők szerint, ha a magyar kormány végül a gázfogyasztókkal fizettetné is meg a szakasz árát, az a 140 forint körüli köbméterárban csak néhány tízfilléres tétel lenne. A Népszabadság szerint az Orbán-kabinet politikája ismeretében borítékolható, hogy ez nem jelenne meg nevesített tarifatételként. Kormányzati intézkedésekkel ellensúlyozható lenne az áremelő hatás, illetve a növekvő verseny árleszorító hatása is besegíthet – teszi hozzá a lap.

AJÁNLOTT LINK:

Tarifatétel lehet a gázvezeték

Ajánlott videó

Olvasói sztorik