Csattanós választ adott az Európai Bizottság azok számára, akik kételkedtek a Nabucco mögött meglévő politikai támogatásban. A Bizottság elnöke, José Manuel Barroso, és az energiaügyekért felelős Günther Öttinger az azerbajdzsáni Bakuban és a türkmenisztáni Asgabatban tett látogatása után most már senkinek sem lehet kétsége az EU elkötelezettségéről a vezeték megépítésének régóta húzódó ügyében.
Korábban ugyanis pont az volt a kifogás az európai tervekkel szemben, hogy az EU nem hajlandó megfelelő szinten lépéseket tenni az (elsősorban Közép-Európa számára fontos) energiabiztonság közösségi szinten való koordinálására. Barroso látogatása ezért, és nem (az egyébként hiányzó) megállapodások miatt jelentős. Európa most elfogadta felkérést a táncra, amely komolyan megváltoztathatja Közép-Európa energetikai térképét.
Barroso Bakuban
Barroso és Öttinger körútjuk első állomásán az azeri fővárosba, Bakuba látogattak, ahol találkoztak Ilham Alijev elnökkel, és a helyi állami olaj- és gázipari óriás, a SOCAR képviselőivel is. A mostani találkozó azért is volt kiemelt fontosságú, mert hónapokon belül dönteni kell majd a Sah Deniz gázmező feltárásának második üteméről. Ez a hatalmas mező lenne a nyersanyag-forrása a Nabucco első fázisának, amely évi 7-9 milliárd köbméter gázt juttatna el Délkelet- és Közép Európába. A mező fejlesztésének költségei hatalmasak: a kapacitás bővítéséhez 25 milliárd dollárra lesz szükség, illetve további hárommilliárdot kell majd a gázt elszállító infrastruktúrára, és a török Erzurum városáig kígyózó Dél-Kaukázusi Vezeték kapacitás-bővítésére költeni. A két, összesen 28 milliárd dollár értékű beruházást egy-egy nemzetközi konzorcium koordinálja, melyeket a brit BP vezet.
Barroso csütörtöki látogatásának nem az volt a célja, hogy konkrét gázmennyiségekről rendelkező megállapodásokat írjon alá az azeri kormánnyal – bár ezt igazából nem is tehette meg, ugyanis a Nabucco nem állami projekt, hanem magáncégek konzorciuma, igaz, EU-s jelentőségű célokkal. Az EB elnökének látogatásának inkább az volt a feladata, hogy megerősítse az EU és Azerbajdzsán közötti politikai kapcsolatokat, amelyek az európai cégek befektetési kedvére is jó hatással lehetnek. Ezen felül Barroso látványosan demonstrálta azt is, hogy az Unió kiáll a Déli Energiafolyosó mellett, ami végső soron elszállítja majd a Sah Denizen és más azeri mezőkön kitermelt gáz egy jelentős részét.
A tervek szerint Sah Denizről 2017-re évi 16-17 milliárd köbméter gázt termelnek majd ki, de ebből évi hatmilliárd köbmétert Alijev már régen eladott a törököknek, így a Nabucco (és a déli folyosó másik két vezetéke) számára csupán 10 milliárd köbméter marad. Persze ez is képes lesz megtölteni a Nabucco első fázisának tervezett kapacitását, azonban a vezeték későbbi bővítéséhez még kevés lesz. Tudja ezt az EB elnöke is, ezért repült tovább még pénteken este Bakuból Asgabatba, hogy találkozzon a türkmén elnökkel.
Miért pont Türkmenisztán?
Korunk gáziparának Mekkája és Walhallája Türkmenisztán, amely a világ negyedik legnagyobb bizonyított földgázkészletével rendelkezik. A közép-ázsiai ország éppen ezért már a Szovjetunió széthullásának pillanatában a nagyhatalmak célkeresztjébe került, Moszkva, Peking, Washington és Brüsszel pedig öldöklő versenyben próbálják megszerezni az ország legértékesebb exportkincsét, a mélyben rejlő gázt.
Az asgabati vezetés, amely a szovjet rendszer összeomlása után összeforrt Szaparmurat „Türkménbasi” Nyijazov nevével, a sokak által őrültnek tartott diktátor halála után látványos háromszögelésbe kezdett a gázra vágyó nagyhatalmak között, soha nem feledve, hogy a térség legerősebb szereplői, a Kreml és a Gazprom kiemelt figyelmet fordítanak egykori gyarmatukra. Türkménbasi utódja (és korábbi fogorvosa) Gurbanguli Berdimuhammedov ezért úgy próbálta diverzifikálni hazája gázexportját, hogy közben az oroszok igényeit is folyamatosan szem előtt tartotta. Mégis, 2009 végén megépült a Türkmenisztánt Kínával összekötő, évi 40 milliárd köbméter kapacitású gázvezeték első szakasza, és 2010 nyarán az asgabati kormány egyre nyilvánvalóbbá tette, hogy Európának is szívesen adna el nagy mennyiségben értékes földgázt.
A türkmén vezetés céljai persze egyértelműek, Asgabat ugyanis szeretné csökkenteni a még szovjet időkben épített orosz gázszállítási hálózattól való egyoldalú függését. A türkmén export (és egyben az államkincstár) kiszolgáltatottságát rendkívül látványosan mutatta be az a „baleset”, amely az orosz-türkmén árvita kellős közepén, 2009 áprilisában történt a türkmén határ közelében, hónapokra leállítva a teljes exportot, komoly veszteséget okozva a közép-ázsiai országnak.
A függés megtörésének vágya 2010 nyarára már a türkmén vezetés nyilatkozataiban is egyértelművé vált. Ekkor indult meg az országot kelet-nyugati irányba átszelő gázvezeték megépítése, amelynek egyik célja Berdihammedov szerint az, hogy idővel csatlakozzon a Nabuccóhoz. Novemberben a türkmén elnök pedig már egyenesen arról beszélt, hogy egy transz-kaszpi vezeték megépítése kizárólag az építésben részt vevő országok ügye, amelybe másoknak nem lehet beleszólásuk. (A Kaszpi-tenger jogi helyzete már évtizedek óta rendezetlen, ami eddig lehetetlenné tette egy tenger alatti gázvezeték megépítését Oroszország és Irán beleegyezése nélkül). Ezzel a nyilatkozatával az elnök világosan jelezte, hogy támogatja a Türkmenisztánt Azerbajdzsánnal összekötő gázvezeték(ek) megépítését, amely végső soron összekapcsolná az európai piacokkal a türkmén mezőket. Berdimuhammedov helyettese pedig már egyenesen arról beszélt, hogy a közeljövőben évi negyvenmilliárd köbméter gázt szeretnének eladni az európai fogyasztóknak, 2011-ben pedig már 5 milliárd köbméter gáz exportjára számítanak.
Barroso Asgabatban
Barroso látogatása pont ezért jelentős: Asgabat ugyanis korábban is beszélt már a lehetséges exportról, az akkori türkmén kezdeményezések azonban süket fülekre találtak Brüsszelben. Barroso és Öttinger látogatása – még konkrét megállapodások hiányának ellenére is – jelzi: az uniós vezetés meghallotta és megértette az üzenetet, és szeretne együttműködni a türkménekkel.
Az optimizmust jelzik a két fél hivatalos kijenetései is: a türkmén külügyminisztérium nyilatkozata szerint a türkmén-EU viszonyok „minőségileg új szakaszba léptek”, Barroso elmondása alapján pedig a két fél kapcsolatai „szorosabbak, mint eddig bármikor”. A politikusok után most a szakértőké a főszerep: nekik kell kidolgozniuk a szállítási útvonalak megvalósíthatósági tanulmányait és a következő lépéseket is. Egy azonban biztos: a türkmén szállításokat addig nem lehet biztosra venni, amíg a most még csak tervezett gázvezeték nem épül meg. A kölcsönös bizalom azonban meggyőzheti a befektetőket arról, hogy érdemes pénzt szánniuk a rendkívül költséges és bonyolult projekt kivitelezésére.
Örülhetnek Bécsben
A mostani magas szintű látogatásnak talán Bécsben, a Nabucco központjában örülhetnek a legjobban, korábban ugyanis a források hiánya miatt többen is megkérdőjelezték a vezeték létjogosultságát. Az azeri és a türkmén ígéretekkel, valamint a Bizottság politikai támogatásával azonban sikerülhet rávenni a nagy nemzetközi befektetőket arra, hogy végre megindulhasson az évek óta tervezett vezeték megépítése. A Nabucco-konzorcium számára különösen jól időzített volt a múlt heti EU-s látogatás, ugyanis a vezeték előkészítése utolsó fázisába érkezett.
Az európai terveknek nagy lökést adott, amikor 2010 szeptemberében három nagy nemzetközi pénzintézet, az EBRD, az EIB és a Világbankhoz tartozó IFC mintegy négymilliárd eurós támogatást helyezett kilátásba a Nabucco számára. Ez az összeg fedezné a kivitelezés költségeinek felét. Az azeri és a türkmén ígéretekkel most úgy tűnik, a Nabuccóba szánt gáz is hamarosan rendelkezésre állhat, így további befektetők számára is érdekessé válhat az új gázvezeték.
A tavalyi év még egy fontos változást hozott: a Nabucco tervei ugyanis némiképp módosultak, és most már a hivatalos térképeken is látszik egy elágazás Szíria és Irak felé. Ez utóbbinak azért van nagy jelentősége, mert a Nabucco-konzorcium tagjai közül három, a német RWE, az osztrák OMV és a magyar MOL egyre nagyobb szerepet vállal az észak-iraki kurd területeken fekvő földgázmezők kiaknázásában, ezzel is egy újabb forrást biztosítva a Nabucco számára.
Főhet a fejük az oroszoknak
Ami Brüsszelnek siker, az Moszkvának csalódás, legalábbis ha a gázüzletről van szó. Az orosz vezetés már régóta igyekszik ellehetetleníteni a Nabuccót a konkurens Déli Áramlattal, amely hasonló mennyiségű, évi harmincmilliárd köbméter gázt szállítana Európába. Legutóbb Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója beszélt az európai vezetékről a német Der Spiegelnek adott interjújában. Miller szerint Oroszországnak nincsen kifogása a Nabucco ellen, de azt az európaiaknak egyedül kell majd megépítenie. Az orosz vállalat vezére ezzel is utalt azokra az olasz felvetésekre, melyek szerint egyesíteni kéne a két rivális vezetéket. Egyes elemzők szerint az ENI olasz energetikai óriás azért akarta összevonni a két projektet, mert túlságosan is drágának tartotta a Déli Áramlat kivitelezési költségeit.
A Déli Áramlatnak a mostani azeri és türkmén ígéretek mellett még egy komoly nehézséggel kell szembenéznie, ugyanis az orosz-ukrán megbékéléssel feleslegessé válhat a nagyszabású vezetékterv, amelynek egyik célja éppen az volt, hogy kikapcsolja a megbízhatatlannak tartott Ukrajnát és Belaruszt a jövedelmező európai gázexportból. Viktor Janukovics választási győzelme után azonban ismét egy oroszokkal együttműködő államfője lett Ukrajnának, és az utóbbi évben a Gazprom is inkább az ukrán szállítási struktúra feletti ellenőrzés megszerzésével, és nem a Déli Áramlat előkészítésével volt elfoglalva. Ha ugyanis az orosz cég meg tudná kaparintani az ukrán vezetékeket, akkor egy csapásra feleslegessé válna a Déli Áramlat, és biztosítani lehetne Európa zavartalan ellátását, ráadásul sokkal olcsóbban, mintha egy teljesen új vezetéket kellene építeni. Sokan ezért is tartják egyszerű blöffnek a moszkvai terveket.
A kérdés most az, mit lépnek a Kreml sakknagymesterei
Az ígéretek versenyében (mert lássuk be, se a Nabucco, se a Déli Áramlat nyomvonalán nem történt még egy kapavágás sem) most komoly előnyhöz jutott Európa. Eddig mindenki azt kérdezte, honnan lesz gáz a Nabuccóba, Barroso és Öttinger pedig hétvégi útjukkal meggyőző választ adtak a kritikákra. A sor most az európai gázvezeték részvényesein van: nekik kell összeszedniük a szükséges pénzt, és szerződéseket kötni Azerbajdzsánnal és Türkmenisztánnal a konkrét gázmennyiségekről. Arra ne is számítsunk, hogy ezeket a megállapodásokat Barroso fogja aláírni, neki ugyanis nem ez a dolga, viszont könnyen lehet, hogy az aláíráson jelen lesz az Európai Bizottság vezetője. Amíg azonban nem írják alá a megállapodásokat, addig továbbra is csak feltételes módban szabad beszélni a Nabuccóról.
Ugyanez azonban igaz a Déli Áramlatra is: az európai terv megvalósítása ugyanis szükségtelenné tenné az orosz vezeték megépítését. Moszkva számára itt kettős a kockázat: egyrészt az orosz exportból egyértelműen hiányozni fog a Nabucco által szállított évi 30 milliárd köbméter, másrészt egy alternatív útvonallal végre valós árverseny alakulhatna ki az eddig a Gazprom tulajdonának számító kelet-közép-európai gázpiacon, csökkentve az orosz vállalat profitjának mértékét (és így az állami költségvetés bevételeit is). A Kreml stratégái rutinos sakkozók: kíváncsian várjuk, mi lesz a következő lépésük.
