A két államfő áttekintette az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) jelentését, illetve megbeszélte, milyen további közös lépésekre van szükség a baleset körülményeinek feltárásához – olvasható a Kreml közleményében. Medvegyev és Komorowski megegyezett abban, hogy Oroszországban és Lengyelországban is tartanak majd megemlékezést a 96 ember, köztük Lech Kaczynski államfő és felesége halálát okozó szerencsétlenségről. A lengyel fél kezdeményezésére létrejött telefonbeszélgetés során a két elnök kijelentette, hogy folytatni akarják a “konstruktív párbeszédet”.
A MAK szerdán hozta nyilvánosságra a légi katasztrófáról szóló jelentést, amelyben egyedül a lengyel felet tette felelőssé a történtekért. Megállapításai, amelyek szerint a balesetet az okozta, hogy a néhai elnök és más magas rangú tisztségviselők nyomást gyakoroltak a pilótára, élénk vitát váltottak ki Lengyelországban. Donald Tusk miniszterelnök “hiányosnak” minősítette a jelentést, Jaroslaw Kaczynski, az elhunyt elnök ikertestvére és az ellenzék vezetője pedig “sértőnek” nevezte azt.