Nagyvilág

Schmitt az EU-elnökségről tárgyalt Zapateróval

A magyar EU-elnökség prioritásairól folytatott megbeszélést Schmitt Pál köztársasági elnök és a spanyol kormányfő csütörtökön Madridban.

Az államfő vendéglátója szóba hozta a magyar médiatörvény kérdését is – mondta el az államfő a magyar sajtónak nyilatkozva.

A Moncloa-palotában José Luis Rodrígez Zapateróval tartott egyórás találkozón Schmitt Pál a főbb gazdasági kérdések mellett elsősorban a Duna-stratégia jelentősége mellett érvelt, illetve hangsúlyozta Magyarországnak a regionális együttműködés bővítésében való érdekeltségét.

A köztársasági elnök összegzése szerint vendéglátója a médiatörvény kapcsán úgy fogalmazott, hogy “amennyiben rendteremtésről van szó, azt el tudják fogadni; az internetet ők is szívesen reguláznák egy kicsit”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik