Nagyvilág

Tömeges ételmérgezésre készül az al-Kaida

A CNN úgy tudja: az al-Kaida Arab-félszigeten tevékenykedő jemeni szárnya amerikai éttermekben és szállodákban tervez tömeges ételmérgezést.

A név nélkül nyilatkozó hírszerzők szerint az információk arra utalnak, hogy ricinnel és cianidokkal akarják végrehajtani az akciókat.A belbiztonsági minisztérium közlése szerint a mérgezés terve hasonló azokhoz, amelyek már megjelent dzsihadista honlapokon, ahol militánsok és támogatóik rendszeresen arról vitatkoznak, hogy milyen módokon lehetne csapást mérni a nyugati országokra.

A CNN-ben elmondott vélemények szerint a hírszerzés már hónapokkal ezelőtt számba vette, hogy a mérgezéses merényletterv első helyre került a fenyegetések között. Egy ugyancsak név nélkül nyilatkozó hírszerzési forrás a hét elején azt mondta a CBS amerikai csatornának, hogy a mérgezéses fenyegetés “hihető”. A CNN szerint a hatóságok nagyon komolyan veszik az információkat, ezért már tanácskoztak a szálloda – és éttermi ipar képviselőivel, hogy megvitassák, miként lehet garantálni a biztonságot.

A CNN riportjából kiderül: a ricin és a cianodok egyaránt betegséget, hovatovább halált okoznak, de egyik sem szerepel a tömgpusztító fegyverek listáján. A bolgár disszidens Georgi Markovot 1978-ban lőtték meg ricinbe mártott lövedékkel egy londoni buszmegállóban, a férfi négy nappal később elhunyt. Szakértők véleménye szerint a al-Kaida terrorszervezet már régóta tervez egy ehhez hasonló, élelmiszerek illetve italok megmérgezésével kapcsolatos akciót.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az al-Kaida célkeresztjében vagyunk (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik