Nagyvilág

Terrorgyanús személyekre csapott le a brit rendőrség

A brit rendőrség letartóztatott 12 személyt egy nagyszabású terrorakció megszervezésének vádjával – adta hírül a Sky News hírportál brit hatósági forrásokra hivatkozva.

A 17 és 28 év közötti csoport tagjait helyi idő szerint hajnali öt órakor vették őrizetbe az Egyesült Királyság elleni terrorista-összeesküvés vádjával. A gyanúsítottak közül öten Cardiff-ból, négyen Stoke-on Trentből, hárman pedig Londonból származnak, itteni lakóhelyeik közelében vették őket őrizetbe a hatósások.

A brit hatóságok részéről John Yates közölte: kezdeti nyomozati stádiumban nem szolgálhatnak további információkkal az ügyről. Yates mindössze annyit tett hozzá: a brit közbiztonság szempontjából különösen jelentősséggel bír a csoport leleplezése.

A razzia azt követően történt, hogy hírszerzési ügynökségek ősszel felhívták a figyelmet esetleges európai célpontok elleni támadásokra, melyek a két évvel ezelőtti mumbai merényletekhez hasonló, tömeges áldozatot követelő cselekmények lehetnek.

Sam Kiley a Sky News biztonságpolitikai szakértője szerint a most elkapott gyanúsítottak nem kifejezetten ilyen akcióban vettek volna részt, de feltehetően mindannyian ehhez a körhöz tartoznak. Kiley véleménye szerint a 12 férfi bangladeshi kapcsolatrendszerrel bír.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az al-Kaida célkeresztjében vagyunk (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik