Nagyvilág

Berlusconi szerint huligánok lepték el Róma utcáit

Az olasz kormányfő szerdán felháborodva ítélte el a keddi római tömegtüntetést, amely súlyos zavargásokba torkollott.

Silvio Berlusconi azt mondta, hogy “ami történt, az nem a szabad véleménynyilvánítás kifejezése volt, hanem szervezett huligánok támadása.” A kormányfő kedden a parlament mindkét házában megnyerte a bizalmi szavazást. A Szenátusban maga a kormány kérte a voksolást, amiből gond nélkül került ki győztesen. A Képviselőházban azonban ellenzéki kezdeményezésre kezdődött a bizalmi voksolás, amit végül három szavazattal nyert meg Berlusconi.

Már a szavazás idején hatalmas tömeg verődött össze a parlamentnél. A tüntetők, akik főleg a felsőoktatási reform ellen tiltakozó fiatal egyetemisták, abban bíztak, hogy a miniszterelnök bukását ünnepelhetik. Amikor híre ment Berlusconi győzelmének, a megmozdulás erőszakba csapott át a belvárosban.

A tüntetők több csoportja autókat és kukákat gyújtott fel, többen kövekkel, festék- és füstbombákkal dobálták meg a törvényhozás épületét. A rendfenntartókkal folytatott összecsapásokban több mint 100 tiltakozó és rendőr sérült. Egyes hírek szerint a sebesültek között vétlen járókelők is vannak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Továbbra is bizonytalan Berlusconi sorsa (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik