Nagyvilág

Letartóztatták a WikiLeaks alapítóját

Letartóztatta Julian Assange-t kedden a brit rendőrség – adta hírül az MSNBC hírportál a londoni hatóságok bejelentésére hivatkozva.

A titkos amerikai diplomáciai dokumentumokat kiszivárogtató WikiLeaks oknyomozó portál alapítója ellen Svédország adott ki elfogatóparancsot nemi erőszak, és szexuális zaklatás elkövetésének vádjával.

Eközben az internetes fizetéseket bonyolító PayPal után a Visa is felfüggesztett minden átutalást a WikiLeaks számlájára, ameddig tart a hatósági vizsgálat. A bankkártyapiaci vállalat döntésével a Wikileaks újabb jelentős anyagi forrástól esett el, a portál ugyanis nagyrészt adományokból finanszírozza működését.

A 39 éves Assange ügyvédje Mark Stephens korábban arról tájékoztatta a nemzetközi sajtót: védence hajlandó találkozni a brit hatóságokkal, hogy a nemi erőszak vádjával összefüggésben kihallgassák, ám őrizetbe vételről ekkor még nem volt szó. A The Guardian brit napilap korábban azt közölte, hogy Julian Assange önként fogja feladni magát a brit hatóságoknak.

Az Associated Press hírügynökség úgy tudja, hogy Julian Assange-t helyi idő szerint 9 óra 30 perckor vették őrizetbe a londoni rendőrfőkapitányságon a svéd elfogató parancs alapján, ahol a portál alapítója önként jelent meg. Assange – akinek helyi idő szerint 12 óra 30 percig meg kell jelennie a londoni bíróságon, máskülönben elnapolják a kiadatásáról szóló döntést – azt követeli, hogy óvadék ellenében haladéktalanul engedjék szabadon. A kiadatásról az őrizetbe vételtől számított 21 napon belül kötelesek dönteni a hatóságok.

Kristinn Hrafnsson a WikiLeaks szóvivője úgy fogalmazott: Assange letartóztatása felér a média szabadsága elleni támadással, ám ez nem fogja megakadályozni őket a további kiszivárogtatásokban.

Az Interpol november 30-a óta a legkeresettebb személyek listáján tartja nyilván a portál alapítóját, aki tagadja az ellene felhozott vádakat. Ügyvédje Mark Stephens hiába fellebbezett a svéd bíróság határozata ellen.

Assange úgy véli, hogy politikai hajtóvadászatot indítottak ellene, amely mögött feltételezhetően a diplomáciai botrány által kényesen érintett Washington állhat.

AJÁNLOTT LINKEK:

Egyiptomot sem kímélte a WikiLeaks (Kitekintő.hu)

Túlzott titkolózáshoz vezethetnek a kiszivárogtatások (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik