Nagyvilág

Dél-Korea elhalasztotta tüzérségi gyakorlatát

Dél-Korea nagyszabású tüzérségi gyakorlatot tervezett az Észak-Korea által múlt héten megtámadott Jongpjong-szigetre, majd elhalasztotta azt – adta hírül az AP.

A hadsereg egyik neve elhallgatását kérő magas beosztású tagja elmondta: a tüzérségi gyakorlatot azt követően mondták le, hogy a szigeten lévő egységek anélkül adtak hírt róla, hogy engedélyt kaptak volna rá a felettes katonai szervektől – tudta meg az Associated Press hírügynökség.

Az említett gyakorlatot később megtartják, a késedelem pedig nincsen összefüggésben az Észak-Koreai rezsim álláspontjával. Phenjan korábban kifejtette, hogy a Jongpjong-szigeten történő bármilyen fegyverkezést provokációnak fogja tekinteni, valamint felszólította Szöult az Amerikai Egyesült Államokkal közösen tervezett hadgyakorlat beszüntetésére. Washington és Szöul vasárnap kezdődött négynapos katonai akciójának célja Észak-Korea elrettentése egy újabb támadástól, illetve a régió stabilitása iránti elkötelezettség kifejezése a katonai szövetség megerősítésén keresztül. A Jongpjon-szigeten novenber 23-án kialakult tűzpárbajban két dél-koreai civil és két katona veszítette életét, 18-an pedig megsebesültek.

Hétfőn Ri Mjon Bak dél-koreai elnök először intézett közvetlen televíziós beszédet a néphez az incidens óta, melyben a lakosság bizalmát és támogatását kérte, illetve kemény következményeket ígért egy esetleges jövőbeni észak-koreai agresszió kapcsán.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újabb lövések a koreai határon (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik