Nagyvilág

Fasiszta vezérre emlékeztek Romániában

Halála helyszínén emlékeztek Codreanura, a Vasgárda alapítójára.

Nem tévedés, a képen látható román szélsőjobboldali Hazáért Párt (PPP) támogatói fasiszta módra lendítik karjukat, amint egy romániai és egy moldovai szélsőségesen nacionalista párt több mint kétszáz híve megemlékezik Corneliu Zelea Codreanu, az egykori román fasiszta Vasgárda, más néven Légió vezetője halálának 72. évfordulójáról Tancabestiben 2010. november 27-én.

Az 1899-ben született Codreanut a gyűlés helyszínén, egy tancabesti erdő szélén lőtték agyon 1938. november 30-án.

A nacionalista, antiszemita és magyarellenes náci mozgalmat Mihály Arkangyal Légiója néven alapította Codreanu 1927-ben, s mivel azt többször is betiltották, nevét gyakran megváltozatta. Maga a paramilitáris Vasgárda 1930-ban alakult meg s fennált a második világháború végig.

Ők gyilkolták meg 1939. szeptember 21-én Armand Călinescu miniszterelnököt.

A bécsi döntés (1940) után kialakult helyzetben egyetlen fennmaradt politikai szervezetként a Vasgárda befolyása rendkívül megnőtt. Rovásukra számos, zsidók és magyarok rovására elkövetett erőszakos cselekedetet írható, egyebek között a szárazajtai, barbár tömeggyilkosság is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik