Nagyvilág

Forrongó indulatok Haiti fővárosában

Rátámadtak az ENSZ-katonákra a helyiek, mert őket tartják a kolerajárvány felelőseinek.

Összecsapások törtek ki Haiti fővárosában a kolerajárvány miatt: több száz fiatal dobálta meg kővel az ENSZ békefenntartóit Port-au-Prince-ben. A közép-amerikai országban sokan ugyanis azt hiszik, hogy a világszervezet alkalmazásában álló nepáli kéksisakosok hurcolták be a kórt Ázsiából.

“A Minustah (a haiti ENSZ-misszió) adta nekünk a kolerát” – kiabálták kreol nyelven az elnöki palota közelében demonstráló fiatalok. Az egyik transzparensen a következő felirat szerepelt: “A Minustah ürüléket osztogat az utcán”. A tüntetők a katonák kivonulását követelték, és még az ENSZ irodáját is ostrom alá próbálták venni, ez azonban nem sikerült.

Hétfő óta az ország északi részén lévő Cap-Haitien városában már három ember vesztette életét a békefenntartókkal történt összecsapásokban, és mintegy húszan megsebesültek. A halálos áldozatok között két tüntető van, a harmadik személy kilétéről egyelőre nem tudni.

Az ENSZ és a haiti kormány úgy véli, hogy tekintettel a közelgő, november 28-i elnökválasztásokra, a zavargások hátterében politikai erők állnak. Már szárnyra kaptak olyan híresztelések is, hogy a voksolást elhalasztják.

Haitin az október közepe óta tartó kolerajárványnak eddig 1100 halottja van, és már több mint 18 ezren fertőződtek meg a betegséggel. Az orvosok attól tartanak, hogy a járvány tetőpontja még hátra van. A héten a szomszédos Dominikai Köztársaságban, illetve az egyesült államokbeli Floridában is megjelent a kór.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik