Nagyvilág

Vallott a BP volt vezérigazgatója

Felkészületlenül érte a British Petrol brit olajvállalatot a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa – vallotta be Tony Hayward, a vállalat volt vezérigazgatója.

Az Associated Press amerikai hírügynökség jelentése szerint Hayward erről a BBC brit telelevíziónak adott interjújában beszélt. Az egykori vállalatvezér hozzátette, hogy a BP-t a katasztrófa mellett a média felháborodása is váratlanul érte.

Hayward bevallotta, hogy a BP-nek nem voltak tervei egy ilyen szerencsétlenség esetére, és a cég szakemberei „az egyik napról a másikra” igyekeztek megoldást találni az olajszivárgás elállítására. „Rendkívüli mérnöki megoldásokra volt szükség” – fogalmazott a volt vállalatvezető.

A BP egykori főnöke arról is beszélt, hogy a céget váratlanul érte az a rendkívüli médiafigyelem, amely a balesetet követően ráirányult. Hayward szerint a média bűnbaknak kiáltotta ki őt, és végül ezért kellett elhagynia pozícióját.

Hayward kitért arra is, hogy a katasztrófa miatt a vállalat is a csőd szélére sodródott, hiszen egy ideig képtelen volt finanszírozni magát a nemzetközi piacokról.

AJÁNLOTT LINKEK:

Beismerte hibáit a BP (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik