Nagyvilág

Elképesztő baki: elvesztette a nukleáris kódokat az elnök

Bill Clinton volt amerikai államfő hivatali ideje alatt több hónapra elveszítette azt a kártyát, amellyel az atomtámadás indításához szükséges kódokat tartalmazó elnöki bőrönd kinyitható.

Erről Hugh Shelton, a Clinton-adminisztráció idején a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökeként szolgált tábornok számolt be “Without Hesitation: The Odyssey of an American Warrior” (Tétovázás nélkül: Egy amerikai harcos kalandos utazása) című emlékiratában. Shelton szerint az elnök 2000-ben veszítette el a „keksz” kódnéven emlegetett kártyát.

A Clinton-adminisztráció hanyagságát egy hét évvel ezelőtt kiadott könyv korábban már felfedte, amelyet Robert Patterson, a „focilabda” kódnéven emlegetett nukleáris bőrönd egyik hordozója írt. Patterson azt állította, hogy az 1998-as Lewinsky-botrány kirobbanása utáni reggelen rutinellenőrzés céljából kérte el az elnöktől a kártyát, aki bevallotta, hogy nem emlékszik, hol hagyta azt.

Korábban Jimmy Carter volt elnökről is elterjedt egy hasonló történet, mely szerint Carter úgy küldte el öltönyét a tisztítóhoz, hogy a kártya annak zsebében maradt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik