Nagyvilág

Elrabolt magyar békefenntartó – Jelentkeztek a fogvatartók

Az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erejének (UNAMID) szudáni válságkezelő központjában hétfő este jelentkeztek a magyar ENSZ-békefenntartó elrablói.

Ez volt az első alkalom, hogy az emberrablók kapcsolatba léptek a külvilággal – közölte a külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel.

A gyerekkatonák leszerelésében segédkező Papp István nyugállományú alezredest október 7-én rabolták el a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban.

A külügyminisztérium sajtófőnöke szerint a beszélgetés során a fogvatartók megengedték a magyar állampolgárnak, hogy beszéljen.

Az emberrablók azt a magyarázatot adták tettükre, hogy ezzel kívánják felhívni a szudáni kormány és a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy milyen súlyos anyagi kár érte a terület lakosságát az idén tavasszal elindult piramisjáték során, követelték az említett probléma megoldását. Konkrét követelést ugyanakkor egyelőre nem említettek.

A szudáni hatóságok és a magyar illetékesek továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a magyar állampolgár mielőbb kiszabaduljon – hangsúlyozta a minisztérium illetékese.

Korábbi értesülések szerint a Dabanga nevű dárfúri rádióállomás kapcsolatba lépett a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-békefenntartóval. A rádiónak Papp Istvánként bemutatkozó férfi vasárnap elmondta, hogy egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva, ahol mintegy 100 egyenruhás tartózkodik. A pontos helyet nem tudta beazonosítani. Az interjú során a magyar férfi nyugodtan beszélt, de olykor a könnyeivel küszködött, és azt mondta, tart attól, hogy fogva tartói rátámadnak vagy megölik. Amiatt is aggódik, hogy esetleg maláriát kaphat, mert körülötte többen betegek.

Az ENSZ biztonsági kérdésekkel foglalkozó részlegének (DSS) szakértői már elemzik a telefonos interjú hangfelvételét, azzal a céllal, hogy teljes bizonyossággal meg tudják állapítani: valóban Papp István hangja hallható a Dabanga dárfúri rádióban sugárzott beszélgetés során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik