Nagyvilág

Orbán Viktor EP-frakcióvezetőkkel tárgyalt

Orbán Viktor az Európa-Ázsia csúcstalálkozón tartózkodik Brüsszelben, ahol európai parlamenti (EP-) frakcióvezetőkkel folytatott megbeszélést.

A magyar kormányfő Lothar Biskyvel, az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal EP-képviselőcsoportjának német vezetőjével, valamint Michal Tomasz Kaminskivel, az Európai Konzervatívok és Reformerek lengyel frakcióvezetőjével találkozott – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

A hazánk uniós elnökségére való felkészülést szolgáló találkozókon egyetértés volt abban, hogy Kelet-Európa számára hatalmas lehetőséget jelent az, hogy a lengyel és a magyar EU-elnökségre két egymást követő félévben kerül sor” – olvasható Szijjártó tájékoztatójában.

Kaminsky EP-képviselői hivatala úgy nyilatkozott, hogy a két politikus jó hangulatú megbeszélésén egyetértés volt abban: az európai integráció mellett szintén szükség van a transzatlanti kapcsolatok fejlesztésére. Lehet “jó európainak” lenni Amerika-barátként is – idézték Kaminsky hivatalában a lengyel EP-képviselő által kifejtetteket. Közlésük szerint Orbán Viktor ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az EU új, keleti tagországainak különösen nagy szükségük van az Egyesült Államok által nyújtott biztonsági garanciákra.

Magyarország a jövő év első felében, Lengyelország a második félévben adja a soros EU-elnökséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik