Nagyvilág

Elhagyta a kórházat Jimmy Carter

Elhagyhatta a kórházat helyi idő szerint csütörtök délután Jimmy Carter volt amerikai elnök, akinek két nappal ezelőtti rosszullétét az orvosok szerint egy vírusos fertőzés okozta.

A 85 éves elnök a Fehér házi napló című könyvének dedikálására érkezett a Delta Airlines járatán Clevelandbe, de útközben nem érezte jól magát, ezért a repülőtérről egyenesen a MetroHealth Egészségügyi Központba szállították.

Az egészségügyi intézet egyik szóvivője elmondta: az exelnök távozásakor köszönetet mondott az alapos és kifogástalan ellátásért, és háláját fejezte ki a lakosságtól kapott jókívánságokért. Carter szóvivője közölte, hogy a volt elnök Washingtonba utazik.

Jimmy Carter 1977 és 1981 között volt az Egyesült Államok elnöke. 2002-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki többek között az emberi jogok védelmében tett erőfeszítéseiért. Az egykori amerikai elnök pénteken tölti be a 86. életévét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik