Az Európai Bizottság elnöke lezártnak tekinti azt az incidenst, amely Karel De Gucht belga biztos egyes kijelentései miatt robbant ki az európai zsidó közösség bizonyos köreiben – közölte Manuel Barroso szóvivője, miután a biztost újabb támadás érte.
A belgiumi zsidó szervezetek koordinációs bizottságának a vezetője, Maurice Sosnowski azt követelte szerdán Barrosótól, hogy azonnal „bocsássa el” a kereskedelempolitikáért felelős biztost, Belgium korábbi külügyminiszterét. Sosnowski szerint De Gucht „gyűlöletet szít”.
Barroso szóvivője közölte, hogy „De Gucht múlt heti bocsánatkérő nyilatkozata és az adott biztosítékok alapján a bizottság elnöke úgy véli, hogy az incidens lezárult, és nincs szükség további kommentárokra az ügyben”.
De Gucht a flamand VRT közrádiónak nyilatkozva a múlt héten arról beszélt, hogy „nem szabad alábecsülni a zsidó lobbi szerepét …az amerikai parlamentben”, illetve hogy vallási sajátosságok miatt „még egy mérsékelt zsidóval sem könnyű társalgást folytatni arról, ami a Közel-Keleten zajlik”.
