Nagyvilág

Befejezte munkáját a segélyhajó elleni támadást vizsgáló bizottság

Ammánban befejezték vizsgálódásukat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szakértői.

A gázai blokád feltörésére májusban útnak indult török segélyhajó elleni izraeli támadás körülményeinek tisztázására felállított bizottság 25 jordániait hallgatott meg abból a 33-ból, akik a Mavi Marmara fedélzetén voltak a roham idején. A támadásban kilenc török vesztette életét. A három szakértő szombaton távozott Jordániából, mégpedig anélkül, hogy a sajtó számára elérhetőek lettek volna.

Az Emberi Jogi Tanács szeptember 13-án kezdődő genfi ülésszakán kapja meg a jelentést a szakértőktől, akik a svájci városban hallgatták meg Izrael és Törökország képviselőit, majd augusztus végén Törökországban jártak.

A tanács június 2-án szavazta meg azt a határozatot, amely független nemzetközi küldöttség felállítását hagyta jóvá, hogy az tisztázza – a határozat megfogalmazása szerint – “azokat a súlyos támadásokat, amelyeket az izraeli erők hajtottak végre a hajók humanitárius konvoja ellen” május utolsó napján. Július 23-án kinevezték a három szakértőt, s az intézkedést Izrael nyomban bírálta, mondván, hogy meg kellett volna várni vele Izrael saját belső vizsgálódását.

Az Emberi Jogi Tanács megbízatása párhuzamosan zajlik a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által felállított bizottságéval, amely ugyancsak a támadás körülményeit vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik