Klaus Jensen (SPD) trieri polgármester elmondta: az intézkedéssel a rasszizmus és a nacionalizmus ellen, illetve a demokrácia és a tolerancia mellett akartak gesztust tenni. A város Bernhard Rustot, a náci Németország oktatási miniszterét is törölte Trier díszpolgárainak listájáról.
Hitlernek 1933 áprilisában adományoztak díszpolgári címet Trierben – több ezer más német településhez hasonlóan.
A polgármester elmondta, hogy jogilag nem lett volna feltétlenül szükséges megfosztani Hitlert a kitüntetéstől, mert a díszpolgári cím az illető halálával automatikusan érvényét veszti. Ennek ellenére régóta téma volt, hogy Trier – más városok példáját követve – miért nem vonja meg a címet posztumusz a náci diktátortól.
A városi tanács ülésén csaknem egyhangú döntést hozott az ügyben. A kezdeményezés ellen a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) képviselője szavazott.