Kövér László gyávasága címen közölt kommentárt az Új Szó című szlovákiai magyar napilap arról a szóbeli pengeváltásról, amely egy szlovákiai magyar főiskolás és a magyar házelnök között játszódott le a minap Magyarországon, a Rákóczi Szövetség által szervezett XXII. Nyári Főiskolás Táborban.
“A közhelyszámba menő tanulság annyi, hogy jóhiszemű közembernek nem kifizetődő nyilvános fórumon felelősségre vonni egy politikust vagy netán kételkedni benne. Borítékolható ugyanis, hogy pökhendi kioktatás lesz az osztályrésze” – írja Barak László, a szerző.
Szerinte nem számít rendkívüli eseménynek, hogy a kettős állampolgárság elfogadásának magyarországi időzítését számon kérő szlovákiai magyar főiskolást “azzal a rátarti, egyszersmind provokatív lózunggal” fizette ki Kövér, nem mellesleg az “egyik legmélyebb nemzeti elkötelezettséggel tüntető” és a “legmagasabb rangú közjogi méltóságok között sütkérező” magyar politikus, hogy “gyáva népnek nincs hazája”…
“Van azonban ennek a kínos incidensnek más, sokkal fontosabb tanulsága is. Nevezetesen, számos szlovákiai magyar abbéli tévedése, hogy a magyar parlament képviselői a határon túli magyarok érdekében szentesítették a kettős állampolgárságról szóló jogszabályt. Okkal feltételezhető, hogy ez így, ebben a formában bizony nem igaz. Azért nem, mert annyira nem lehetnek elvakultak vagy korlátoltak a magyar törvényhozás képviselői, hogy ne lettek volna biztosak abban, hogy a kettős állampolgárságról szóló magyar jogszabály Szlovákiában pillanatokon belül a parlamenti választások kampányának vezető témájává válik” – mutat rá Barak, a liberális Paraméter hírportál vezető publicistája.
Úgy véli: feltételezhető volt az is, hogy a törvényből elsősorban épp a szlovák nacionalisták profitálhatnak, mégpedig olyannyira, hogy esetleg újra ők alakítanak kormányt. “Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem így történt” – állapítja meg a szerző.
A kérdésre – “Miért kalkulálhatott mégis így a magyar politikai osztály, főként a kétharmados többségű Fidesz?” – azt válaszolja: “Nyilván, mert nagyon is megfelelt volna nekik egy ellenségeskedő nacionalisták által irányított szomszédállam, ahol bizonyos politikusok számára ugyanúgy lételem a hatalom megszilárdításához szükséges konfliktus, a mindenkori ellenség, a támadás, mint a jelenlegi magyar közéletben. Ellenkező esetben aligha minősíti Kövér László az állampolgársági törvény elfogadásának időpontját kifogásoló diákok véleményét elítélően “konfliktuskerülőnek” és “defenzívnek”. Ráadásul egy olyan fabulával indokolva konfliktuséhségét, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar kormányok a határon túli magyar ügyekben csak annyit értek el, hogy “a magyarokat ne háromszor, csak egyszer verjék meg valamelyik köztéren”.
