Egy hétvégén kiszivárogtatott videofelvételen Adam Gadahn, az Al-Kaida amerikai szóvivője kigúnyolja Barack Obama amerikai elnököt, és egyben békét ajánl, már amennyiben az USA csapatai kivonulnak a muszlim területekről Afganisztántól Zanzibárig, illetve beszüntetik az Izraelnek nyújtandó segélyeket.
Gadahn véleménye szerint Obama már nem az egy évvel ezelőtti népszerűségének örvendő ember, hiszen az amerikai elnök egy újabb áruló, vérszomjas, szűk látókörű, háborús amerikai államfő. Gadahn elmondása szerint az Al-Kaida eddig önmegtartóztatást tanúsított az amerikaiak elleni erőszak kapcsán, és még koránt sem ölt meg annyi ember, amennyit szeretett volna.
Az üzenet nagyon hasonló ahhoz, amit 2007-ben küldött George W. Bush akkori elnöknek az Al-Kaida, beleértve az muszlim fogoly szabadon engedését.
Szakértői vélemények szerint a muszlim szélsőséges szóvivő beszédei évről évre kevesebb hatást váltanak ki, üzeneteit nem veszik komolyan, és propagandának titulálják. Mindenesetre az FBI 2004-ben 1 millió dollárt ajánlott fel annak, akik kézre keríti Adam Gadahn-t.
A videofelvétel rövidített változata itt tekinthető meg.
