Nagyvilág

Gigantikus olajmezőre bukkantak Iránban

Iránban 30 milliárd hordónak megfelelő nagyságú kőolajkincset rejtő mezőt fedeztek fel az ország délnyugati részén, az iraki határ térségében - írta kedden egy teheráni lap.

A Jomhuri-iszlámi című konzervatív napilap beszámolója szerint egy iráni társaság egy kínai céggel együttműködve most az olajmező feltárásán dolgozik. A közeli Arvand-Kenar településről elnevezett mezőn egy feltáró fúrással már végeztek, és megkezdtek két másikat – írta a lap.

Olajügyi illetékesek egyelőre nem kommentálták a beszámolót.

A kitermelhető olaj aránya a teljes készlethez viszonyítva átlagosan 20 és 50 százalék között van, a 138 milliárd hordót kitevő iráni kőolajkincs – amely a harmadik legnagyobb a világon – így nagyjából 15 milliárd hordóval bővülhet.

A világ kőolajfogyasztása átlagosan napi 85 millió hordó.

Irán az ötödik legnagyobb olajexportőr, a teheráni vezetés atomprogramja miatti politikai elszigeteltség és az Irán elleni szankciók hatására azonban a nagy nyugati olajtársaságok az utóbbi években erősen visszafogták a tevékenységüket. Teherán ezért a nagy energiaigényű ázsiai országok, például Kína állami irányítás alatt álló energetikai cégeivel keres kapcsolatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik