Nagyvilág

Tabajdi: Barroso elnök megfeddte a magyar kormányt

Megfeddte az új magyar kormányt az Európai Bizottság elnöke a Fidesz vezetőinek a magyar költségvetés helyzetére vonatkozó valótlan kijelentései miatt - mondta Tabajdi Csaba.

A szcialisták EP-képviselője szerint uniós körökben megrökönyödést és értetlenséget váltottak ki Kósa Lajos és Szijjártó Péter meggondolatlan kijelentései, amelyek az Európai Bizottság és az IMF helyzetértékelését, szavahihetőségét kérdőjelezték meg. Tabajdi szerint Barroso elnök a következetes kötségvetési politika betartására intette Orbán Viktort, melynek figyelmen kívül hagyását a gazdasági és monetáris biztos, valamint az eurózóna elnöke is szóvá tette.

A szocialista politikus szerint európai parlamenti körökben számos félreértés él az állampolgársági törvény módosítása, illetve a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény kapcsán.

Szerinte a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat esetében is lényegesen mérsékeltebb lett volna a negatív fogadtatás, ha a nemzetközileg kifogásolható részeket. Tabajdi szerint uniós körökben megütközést váltott ki, hogy a törvény nincs tekintettel más közép-európai államok jogos nemzeti önrendelkezési és szuverenitási szempontjaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik