Nagyvilág

Budapesti járatokat is érint a British Airways sztrájkja

A Budapest és London között közlekedő szokásos napi négy repülőgépjárat helyett csak kettő közlekedik a British Airways hétfőn kezdődött ötnapos sztrájkja idején - közölte

Náray Vilmos, a British Airways magyarországi sajtószóvivőjének közlése alapján.

Hétfőn a reggeli londoni járatok még elindultak, de keddtől várhatóan csak a 13.30-kor és a 18.55-kor induló gépek szállnak fel Feihegyről.

A szóvivő elmondta: a brit légitársaság azt tűzte ki célul, hogy a sztrájk ideje alatt európai járatai 50 százalékát közlekedteti, a tengeren túli járatoknak pedig a 60 százalékát. Összességében mintegy 60 ezer utast tudnak így elszállítani naponta, ami a normál utasszám 70 százaléka.

A járatok pontos indulásáról a légitársaság honlapján (www.britishairways.com) kapnak pontos információt az utasok.

A British Airways (BA) légi utaskísérői azután kezdtek ötnapos sztrájkba, hogy nem született megállapodás szombaton a szakszervezet és a vállalatvezetés között.

A brit légitársaság 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet vasárnap a BBC-vel azt közölte, hogy hétfőn a terveknek megfelelően megkezdődik a sztrájk és május 28-án zárul.

A szakszervezet már korában jelezte, ha a vitás kérdésekben nem sikerül dűlőre jutni a vállalat irányítóival, további sztrájknapokat is tart: május 30-tól június 3-ig és június 5-től június 9-ig. A BA utaskísérői márciusban is sztrájkoltak, először három, majd négy napig.

A hónapok óta húzódó munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése – drasztikus takarékossági program keretében – tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.

A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített a személyzetre, előzetes konzultáció nélkül.

A British Airways eddigi legrosszabb üzleti évét zárta március végével részben a márciusi sztrájkok miatt – közölte a vállalat pénteken. Az adózás előtti veszteség 531 millió font (762 millió dollár) lett, ami a legnagyobb a cég 1987. évi magánosítása óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik