Nagyvilág

Sárral állítják meg az olaj szivárgását

A BP olajvállalat nagy mennyiségű sarat pumpál a sérült olajkúthoz, hogy azt eltömítse, és ezzel véget vessen a naponta több százezer liter olajat a tengerbe eresztő szivárgásnak.

Az amerikai parti őrség szerint egyébként már Florida déli partvidékét fenyegeti az olajfolt.

Közben Barack Obama közölte: független elnöki bizottságot állít fel a Mexikói-öbölben történt olajszivárgás, és az azt kiváltó fúrótorony baleset kivizsgálására.

A sajtóértesülések szerint az amerikai elnök által felállítandó bizottság nemcsak a Deepwater Horizon platform balesetét, az olajszivárgást, illetve annak körülményeit, hanem az olajtársaságok működését, a fúrótornyok biztonságát, az ezeket szabályozó előírásokat, és a kormány szerepét is vizsgálja majd az ügyben.

Hétfőn egyébként az olajcégek felügyeletét ellátó kormányzati szerv, az Ásványianyag Gazdálkodási Szolgálat vezetője bejelentette, a hónap végén távozik pozíciójából. Chris Oynes-t többen azzal vádolták, hogy túl közel került a vállalatokhoz, amelyet ügynökségének ellenőriznie kellett.

A kigyulladt, majd elsüllyedt tengeri fúrótornyot korábban üzemeltető brit energiavállalat, a British Petrol hétfőn azt közölte, hogy a vízbe folyó nyersolajnak az ötödét, 160 ezer litert tudnak hajóra pumpálni naponta azon a csövön át, amelyet a hétvégén rögzítettek a szivárgás helyére. Négyezer hordónyi olaj (640 ezer liter) továbbra is a Mexikói-öböl vízébe folyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik