Nagyvilág

Letették hivatali esküjüket az új Európai Bizottság tagjai

Ünnepélyes nyilatkozatot tettek az Európai Bizottság tagjai hétfőn Luxembourgban az Európai Unió Bírósága előtt.

Az Európai Unió végrehajtó testületébe mind a 27 EU-tagállam delegált tagot, az esküt a többi biztossal együtt a Magyarországot képviselő Andor László is letette.

A nyilatkozat szövege szerint a biztosok egyebek között kötelezettséget vállalnak arra, hogy feladataikat “teljes mértékben függetlenül, az unió általános érdekében eljárva” látják el, feladataik ellátása során nem kérnek és nem fogadnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, szervtől vagy más szervezettől, továbbá tartózkodnak a kötelezettségeikkel összeegyeztethetetlen cselekedetektől.

Arra is kötelezettséget vállaltak már most, hogy megbízatásuk megszűnését követően “feddhetetlenül és tartózkodóan” járnak el “egyes kinevezések vagy előnyök elfogadásával kapcsolatban”.

José Manuel Durao Barroso, aki második ötéves mandátumát kezdte meg a bizottság élén, beszédében emlékeztetett arra, hogy a nemrégiben életbe lépett Lisszaboni Szerződéssel a bizottság az Európai Unió új jogrendjében kezdte meg feladatát.

A testület a gyakorlatban már február közepén megkezdte munkáját, de csak most nyílt mód arra, hogy az elnök és a tagok letegyék a szerződésben előírt kötelező hivatali esküt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik