Nagyvilág

Krakkóban eltemették Lech Kaczynskit és feleségét, Mariát

Krakkóban számos lengyel és külföldi állami, politikai vezető és több tízezer gyászoló részvétele mellett ünnepélyes állami temetéssel helyezték örök nyugalomra vasárnap délután a repülőgép-szerencsétlenség áldozatául esett Lech Kaczynski elnököt és hitvesét, Mariát.

A vulkáni hamufelhő miatt számos elnök, uralkodó, vezető államférfi mondta le részvételét a temetésen, viszont jelen volt mások között Dmitrij Medvegyev orosz elnök, Václav Klaus cseh, Horst Köhler német, Ivan Gasparovic szlovák, Sólyom László magyar, Traian Basescu román és Viktor Janukovics ukrán elnök, továbbá Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke. Magyar részről jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök, Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, Martonyi János, a miniszteri tárca várományosa, akik gépkocsival érkeztek a temetésre.

Medvegyev vasárnap késő délelőtt repülőgéppel érkezett Krakkóba, ez volt az orosz elnök első lengyelországi látogatása. A gyászmise kezdete előtt Medvegyev tárgyalt Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel és Bronislaw Komorowski ügyvezető államfővel. Mint közölte, a félórás találkozón egyetértettek abban, hogy a gyász egyesítette a lengyel és az orosz népet, és hangsúlyozta, hogy az orosz nép a jövőben is kész az együttműködésre. Medvegyev a mise előtt rózsacsokrot helyezett el, és gyertyát gyújtott a Mária-templomban.

A gyászmise után Medvegyev hazautazott. Repülőtéri nyilatkozatában még egyszer együttérzését nyilvánította ki a katasztrófa áldozatai hozzátartozóinak és az egész lengyel népnek.

“Magyarország számára fontos demonstrálni a barátságot Lengyelországgal” – mondta a magyar sajtónak nyilatkozva Krakkóban Sólyom László köztársasági elnök. Elmondta, hogy Kaczynski azok közé az elnökök közé tartozott, akikkel igen gyakran találkozott, és nagyon jól megértették egymást. Úgy ítélte meg, hogy Magyarország méltóképpen búcsúzott a lengyel államférfitól a szombati gyásznapon. Nagyon fontosnak nevezte Kaczynski utolsó üzenetét, amellyel az oroszországi Katinyba (Katyn) utazott: megbékélés, de nem mindenáron. Ahogyan a volt lengyel elnök is mondta, kezdjenek egy új szakaszt az orosz-lengyel viszonyban, de tisztázzanak mindent az utolsó részletig. Sólyom László szerint ez nem csak az orosz és lengyel kapcsolatrendszerben érdekes, de Magyarországnak is a környező államokkal való viszonyában. Úgy vélte, egy hasonló folyamat van kibontakozóban például a magyar és a szerb viszonylatban.

A több tucat püspök részvételével tartott, koncelebrációs gyászmisét a krakkói főtéren, a Ryneken álló Mária-templomban Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros érsek vezette. A gyászmisét eredetileg XVI. Benedek pápa személyes küldötte, Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette volna, aki azonban a légi közlekedés nehézségei miatt nem érkezhetett meg Krakkóba. Szentbeszédét Józef Kowalczyk érsek, lengyelországi pápai nuncius olvasta fel.

A temetésre több mint 150 ezer érdeklődő gyűlt össze a krakkói főtéren és még két másik krakkói helyszínen, a Blonia réten és a Lagiewniki városrészben található Isteni Irgalom-székesegyház előtt, akik kivetítőkön követhették az eseményeket.

Dziwisz bíboros köszöntő beszédében egyebek között arról beszélt, hogy 70 évvel ezelőtt Katyn eltávolította egymástól a lengyel és az orosz népet, és az ártatlanul kiontott vérről szóló igazság eltitkolása lehetetlenné tette a sebek begyógyítását. A légikatasztrófa azonban előhívta az egyes emberekben és népekben rejlő jót. Az orosz emberek részéről tapasztalt együttérzés és segítség reményt nyújt a két nép közeledésére és kiengesztelődésére – mondta. Kifejezte óhaját, hogy ez a halál egyben legyen a kezdete a lengyel társadalmon belüli kapcsolatok erősödésének, a különbségek ellenére.

Angelo Sodano bíboros szentbeszédében, melyet Józef Kowalczyk érsek, apostoli nuncius olvasott fel, annak az óhajának adott hangot, bár Kaczynski áldozata hozzájárulna egy jobb egyesült Európa és világ építéséhez.

Bronislaw Komorowski gyászbeszédében hangsúlyozta, hogy teljesíteni kell Lech Kaczynski hagyatékát, aki a katyni bűntett igazságának érvényesüléséért küzdött. Emlékeztetett rá, hogy a évtizedeken át hallgatni kellett Katynról, és sajnálatos módon az egész világ hallgatni akart róla.

A gyászmise végeztével az elnöki pár koporsóit katonazenekar hangjai és harangszó mellett ágyútalpakon vitték a Wawelbe, ahol a Dziwisz érsek vezette gyászszertartás után a Wawel-székesegyház Ezüst Harang-tornya alatt lévő kriptában, közös alabástrom szarkofágban, Józef Pilsudski marsall, a modern lengyel állam atyjának szarkofágja mellett a szűk család jelenlétében helyezték végső nyugalomra. A temetés után vasárnap estig itt róhatják le kegyeletüket az elnöki pár tisztelői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik