Nagyvilág

Brown és Merkel is megbüntetné Iránt

Gordon Brown brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár határozottan támogatja az Irán elleni szankciókat.

Brown és Merkel csütörtökön a London melletti Chequersben találkozott, ahol az iráni atomprogramról, a nemzetközi gazdasági válságról és a globális felmelegedésről tárgyaltak.

“Ami Iránt illeti, a két vezető határozott támogatásáról biztosította a szankciókat, és hangsúlyozták: folytatni kell a tárgyalásokat a nemzetközi partnerekkel a kérdésben” – közölte a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője közleményében.

Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök a hét elején szintén állást foglalt az iráni atomprogram miatti határozott fellépés mellett.

A találkozó után Angela Merkel átvette a brit tudományos akadémia szerepét betöltő Királyi Társaság II. Károly Király Érdemérmét. A kancellár, aki a fizikai tudományok doktora, és tudományos területen dolgozott, mielőtt politikusi pályára lépett, elmondta: megtisztelve érzi magát, hogy harmadikként átvehette a kitüntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik