Nagyvilág

Kína hajlandó tárgyalni az Irán elleni szankciókról

Washington szerint Peking beleegyezett, hogy csatlakozik a Teherán elleni büntetőintézkedésekről szóló tárgyalásokhoz.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió amerikai kormánytisztviselőktől úgy értesült, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, avagy az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, valamint Németország együtt tárgyalnak majd az Irán elleni büntetőintézkedésekről.

Kína eddig határozottan elutasította a perzsa állam elleni újabb szankciók bevezetését, ehelyett inkább diplomáciai megoldást szorgalmazott. Amerikai kormányhivatalnokok szerint viszont egy a hat ország közötti konferenciabeszélgetés alkalmával Peking jelezte, hogy már nem határolódik el a büntetőintézkedésektől.

Peking elsősorban azért vonakodik támogatni az Irán elleni szankciókat, mert a perzsa állam Kína harmadik legnagyobb olajbeszállítója.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben további hosszú tárgyalások várhatók az Irán elleni szankciókról a Biztonsági Tanács állandó tagjai között. Az első számú amerikai diplomata ugyanakkor hozzátette: a kínai vezetésben egyre inkább tudatosul, hogy milyen hatással lenne a regionális és globális biztonságra, ha Irán atomhatalommá válna.

Az Egyesült Államok, illetve több nyugati ország azzal vádolják Iránt, hogy titokban atomfegyver előállításán dolgozik. Teherán viszont tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik