Nagyvilág

Obama haladéktalanul szankciókkal sújtaná Iránt

Barack Obama és Nicolas Sarkozy közösen jelentették be washingtoni találkozójukon, hogy új ENSZ-szankciók bevezetését kezdeményezik Irán ellen.

Obama azt mondta, „heteken belül” bevezetné a büntetőintézkedéseket. Sarkozy támogatásáról biztosította az amerikai elnököt, és kijelentette, hogy Teherán nem folytathatja tovább a nukleáris fegyver előállításáért folytatott „őrült versenyt”. A francia államfő hozzátette: Gordon Brown brit miniszterelnökkel, illetve Angela Merkel német kancellárral együtt dolgoznak majd azért, hogy egész Európa támogassa az új szankciókat.

Az Egyesült Államok, illetve több nyugati ország azzal vádolják Iránt, hogy titokban atomfegyver előállításán dolgozik. Teherán viszont tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik