Nagyvilág

A miniszterelnök vezet az iraki választásokon

Nyilvánosságra hozták a vasárnapi parlamenti választások első eredményeit Irakban.

A szavazatok 30 százalékának összeszámlálása után Núri al-Maliki, jelenlegi miniszterelnök koalíciója, a Jogállam Koalíció vezet – írja a Kitekintő.hu.

Maliki örömét azonban némiképpen beárnyékolhatja, hogy az első adatok két déli, síita tartományból érkeztek, ahol egyébként is győzelemre számíthatott. A miniszterelnök már napokkal korábban kijelentette, hogy információi szerint ő vezet.

Egyelőre elégedett lehet Ijád Alláwi is, aki egyelőre a harmadik helyen áll, ami nem rossz eredmény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy pártja, az Iraki Nemzeti Mozgalom elsősorban az északi, szunnita tartományokból gyűjtheti be a voksokat. Nem biztos, hogy túlságosan boldog a másik volt kormánypárt, a szintén síita Iraki Nemzeti Szövetség, amely jelenleg nagyjából 20 ezer vokssal áll Maliki mögött. A viszonylag kevés szavazat miatt azonban ez még mindig behozható hátránynak tűnik, amire a Szövetségnek mindenképpen szüksége lesz, ha ismét vezető szerepet akar magának.

A vasárnapi választásokon 19 millió iraki, a szavazásra jogosultak 62 százaléka vett részt. Elemzők szerint egyértelmű, hogy semelyik formáció nem gyűjt majd össze annyi voksot, amely elegendő lenne a kormányalakításra, így bárki is győz, koalícióra kényszerül majd. A választások napján 39-en haltak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik