Nagyvilág

A merényletek sem ijesztették el az iraki választókat

A sorozatos támadások ellenére Irakban 62 százalékos volt a parlamenti választások részvételi aránya – jelentették be hétfőn az iraki hatóságok.

Adataik szerint a voksolások idején 38 embert öltek meg különböző támadásokban. A BBC szerint az általános választások első hivatalos részeredményeire még napokig kell várni, de az előrejelzések szerint a kormányfő, Núri al-Maliki Törvény Állama nevű pártkoalíciója szerezte meg a legtöbb képviselői helyet.

Az iraki parlamenti választások hivatalos végeredményét csak március végén közlik, de az első részeredményeket napokon belül bejelentik. Az Iraki Független Választási Bizottság (IHEC) egyik nevének elhallgatását kérő tisztviselője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Maliki Törvény Állama nevű pártkoalíciója a 18 iraki tartomány felében vezet.

Irakban a Szaddám-rezsim megbuktatása óta első, 2005-ös választásokon a voksolásra jogosultak 75 százaléka vett részt. Ezúttal pedig a 19 millió választópolgár 62 százaléka járult az urnákhoz.

Bár az előrejelzések szerint Núri al-Maliki Törvény Állama nevű pártkoalíciója szerezte meg a legtöbb képviselői helyet, elemzők szerint nem valószínű, hogy egyetlen párt alakítson kormányt – így várhatóan hosszú hónapokig is eltarthatnak majd a koalíciós tárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik