Az elnökválasztás a részvételi arány tekintetében minden korábbi várakozást felülmúlt: a szavazásra jogosult irániak közel 80 százaléka járult a szavazóurnákhoz, ami az Iszlám Köztársaság 30 éves történetében új részvételi rekordot eredményezett. Teheránban a rekkenő hőség ellenére is hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt. A voksolási kedvre való tekintettel, több helyen is szavazólapokért kellett küldeni, az urnák lezárására pedig az eredeti időponthoz képest két órával később került sor.
Ahmadinezsád utcahosszal nyert
A kezdeti találgatásokkal ellentétben, nemcsak hogy elmaradt a második forduló Ahmadinezsád és legfőbb riválisa, Mir Hosszein Muszavi között, de a hivatalban lévő elnök utcahosszal nyerte meg a választást. A szombaton bejelentett végeredmény szerint Ahmadinezsád közel 24 és fél millió voksot, a szavazatok közel 62 százalékát szerezte meg, míg legfőbb riválisa, Mir Hosszein Muszavi csupán csak 12 millió szavazatot gyűjtött, ami alig 33 százaléka az összes leadott voksnak.
A másik két elnökjelölt pedig képtelen volt komolyabb arányban szavazatokat elhódítani: a Forradalmi Gárda Csapatok egykori főparancsnoka, Mohszen Rezai a voksok 1,7 százalékát kapta, addig a reformpárti ajatollah, Mehdi Karrubi még az egy százalékot sem érte el.
Csalás történt?
A végeredmény bejelentését követően sokan kételkednek a voksolás tisztaságában, s míg egyesek előre megtervezett forgatókönyv szerinti csalásról beszélnek, addig mások a részvételi arányok kozmetikázásáról tesznek említést.
Sokan Ahmadinezsádot a venezuelai Hugo Chavezhez (aki egyébként az elmúlt négy évben hét alkalommal tette tiszteletét Iránban) hasonlítják, mivel mind a két politikus igyekszik élethosszig tartóan megkaparintani az elnöki pozíciót.
Zavargások robbantak ki
A szombati eredményhirdetést követően az elégedetlenség és a kiábrándultság az utcákon is megjelent, ahol a péntek esti kisebb összetűzést (Muszavi kampány-főhadiszállásánál fiatalok csaptak össze a rendőrökkel) követően, utcai tiltakozások és megmozdulások bontakoztak ki.
Napközben a Váli Ászr téren tüntettek, délután pedig a Teheráni Egyetemnél gyűltek össze fiatalok, s skandálták: „Halál a diktátorra!” Estére lángba borult a Forradalom sugárútja is, ahol a tiltakozók kukákat és gépjárműveket gyújtottak fel, majd barikádokat emeltek, valamint több kormányzati épületet is megrongáltak. A főbb kereszteződésekben pedig hangos motorzúgás közepette igyekeztek megállítani a közlekedést, s mobilizálni az utcán tartózkodó ellenzékieket.
A zavargásokra válaszul a karhatalom komoly erőkkel vonult ki a kritikus helyszínekre, s a pénteki nap után ismét könnygázzal igyekezett véget vetni a tiltakozásoknak. Az éjszakai órákra a fontosabb csomópontokban a gépfegyveres katonák is megjelentek, akik ellenőrző pontokat felállítva igyekeztek kiszűrni a gyanúsan viselkedő elemeket.
Tüntetések robbantak ki Teheránban (Fotó: MTI)
Sajtójelentések szerint több prominens ellenzéki politikust és támogatót is őrizetbe vettek. Az utcai eseményeket követően pedig a telefonszolgáltatást és az internethozzáférést is korlátozták, az állami kézben lévő televízió-csatornákon kívül pedig minden egyéb független hírforrást igyekeztek elhallgattatni. Szombat estére a CNN, a BBC, de még az Al-Dzsazíra is némaságba, illetve sötétségbe borult.
Ahmadinezsád sikerének titka
Annyi biztos, hogy négy éve Ahmadinezsád valós támogatással nyerte meg a választást, az ideológiai vitákon (reformpárti-konzervatív csatározásokon) túllépve a gazdasági kérdésekre koncentrálva akkor sokaknak vonzó alternatívát nyújtott.
Noha Ahmadinezsád népszerűsége igencsak vitatható, mint ahogyan a rá leadott szavazatok aránya is sokakban kételyeket ébreszt, valójában az elnöknek még mindig komoly támogatása van. S míg ellenlábasának, Muszavinak sikerült a nagyobb városokban sikereket aratni (Teheránban például a voksok többsége a reformpárti jelöltre esett), addig Ahmadinezsád vidéken továbbra is rendkívül népszerű maradt. A vidéki szavazók támogatása azonban korántsem lett volna elegendő ahhoz a meggyőző fölényhez, amellyel az elnök duplázni tudott (Irán lakosságának körülbelül 35 százaléka él a falvakban).
Ahmadinezsád sikerének kulcsa többek között a nacionalista kártya kihasználása lehetett, ráadásul a populista elnök által képviselt meg nem alkuvás és határozottság – akár az Egyesült Államokról, akár a nukleáris kérdésről van szó –, mindenképpen vonzalmat ébreszt az irániak nagy részében. A technológiai és tudományos sikerek is a regnáló elnök malmára hajtották a vizet.
Ahmadinezsád népszerűsége továbbá annak is köszönhető, hogy a négyéves elnöksége alatt sokaknak lehetőség nyílt a felzárkózásra. Az iráni lakosság majd negyven százaléka él a létminimum alatt, vagy annak közelében, így a választást megelőző hónapok populista intézkedései (kétszeresére emelték a nyugdíjat és az alapvető élelmiszerek árát is erősen lenyomták) kétségkívül sok szavazatot szerezhettek a hivatalban lévő elnöknek.
Ahmadinezsád másfél órás beszéddel nyugtatott
A szombati zavargásokra válaszul Ahmadinezsád vasárnap délutánra tömegrendezvényt szervezett, ahol szép számmal akadtak támogatók, szinte mozdulni sem lehetett a rendezvény helyszínén. A régi-új elnök majd másfél órás beszédében ellenfeleit ostorozta, majd a választás jelentőségéről, annak támogatottságáról beszélt.
Az ellenzéki nyilatkozatokat és mozgolódásokat pedig igyekezett élből elutasítani, bár az ellenzéki tiltakozások tovább folytatódnak, ráadásul a megmozdulások halálos áldozatokat is követeltek.
Kettéosztott társadalom
Az iráni társadalom úgy tűnik, hogy kettészakadt. Egyfelől vannak az Ahmadinezsádot támogatók, másfelől pedig a „változást” sürgetők csoportja. Mindkét tábor népes és mobilizálható. A megosztottság oka nem csupán a választási eredmény igazságosságában, vagy igazságtalanságában rejlik, hanem abban, hogy milyen utat válasszon Irán az elkövetkezendő években.
Míg egyeseknek rendkívül vonzó az a politika, amit Ahmadinezsád képvisel, hiszen abban az iráni hatalmi törekvéseket és a meg nem alkuvást látják, addig másoknak a Muszavi nevével fémjelzett irányvonal, a nemzetközi kapcsolatok javítása, a gazdaság átgondoltabb szervezése, s a szabadságjogok bővítése jelenti a perspektívát.
Azt, hogy vajon meddig folytatódnak majd az utcai demonstrációk, egyelőre nehéz megmondani. Miként egy tüntető az FN-nek megjegyezte: „Nincsen más lehetőségünk, mint az, hogy minden nap folytassuk a tiltakozásokat!”, de a kritikus tömeg többsége a saját életét még mindig sokkal fontosabbnak tartja, minthogy a szabadságjogokért kockáztasson. Futásnak is eredt mindenki, mikor megkezdődött a rendőri attak. Ezért kérdéses, hogy a Muszavi-hívek kirobbantanának-e egy forradalmi mozgalmat.
A megosztottság élesen látszik a politikai elit szintjén is. A konzervatív forradalmi eliten belül egyre inkább két tábor látszik körvonalazódni: egyfelől egy mérsékeltebb csoport (Háshemi Rafszandzsáni vezetésével), amely hajlik az óvatos reformokra, s többek között a „Nagy Sátánnal” való kiegyezésre, másfelől pedig egy keményvonalasabb kör (Mohamad Meszbáh-Jázdi nagy ajatollah irányításával), amely erősen tart a mérséklődés folyamatától, és élesen elutasítja az amerikai-iráni kapcsolatok normalizálását.
