Külföld

Milliók tüntettek Berlusconi ellen

admin
admin

2009. 04. 04. 17:51

Óriási tömegtüntetés volt szombaton Rómában a Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány ellen a legnagyobb szakszervezeti tömörülés (CGIL) felhívására.

Öt különböző tiltakozó menet vonult át a belvároson, kormányellenes jelszavakat és a gazdasági válság hatásait enyhítő, szociális intézkedéseket követelve. A szervezők szerint összesen 2,7 millióan vettek részt a megmozduláson, amelynek tetőpontja a délutáni nagygyűlés volt a Circus Maximus ókori kocsiversenypályán. A szakszervezet negyven különvonatot, 2 hajót és 4800 autóbuszt rendelt meg a szimpatizánsok részére, akik a római rendőrség szerint viszont csak 200 ezren voltak. A transzparenseken volt olyan szöveg is, amely Berlusconit “új Mussolininek” nevezte.

A szakszervezet felhívására diákszervezetek és baloldali pártok tagjai is utcára vonultak. A tüntetők élén Gugliemo Epifani szakszervezeti vezető és Dario Franceschini, az ellenzéki Demokrata Párt vezére haladt. “Berlusconi eddig csak a bankoknak és az autóiparnak dobott mentőövet, de tudomást sem vesz annak a több százezer olasznak az ínséges helyzetéről, akik már elvesztették állásukat vagy hamarosan munkanélküliek lesznek” – mondta Epifani.

Kivételes válasz

A nagygyűlésen azt követelte Berlusconitól, hogy kezdjen “komoly és szervezett megbeszéléseket a szakszervezetekkel a problémák kezeléséről, az ország nagy részének szükségleteiről és nehézségeiről”. “A kivételes válságra kivételes politikai választ kell adni” – mondta.

“Folytatni kell a küzdelmet a adóparadicsomok ellen, az erkölcsösséghez kell igazítani a szuperfizetéseket és prémiumokat. Nem igazságos, hogy egy üzletember kétezerszer annyit keressen, mint egy alkalmi munkavállaló” – érvelt.
A CGIL vezetője azt szeretné, hogy “igazi” kerekasztalnál foglalkozzanak az iparpolitikával, a déli (fejletlenebb) országrész beruházásaival, és a válság egész időtartamára akadályozzák meg hatékonyan az elbocsátásokat”.

Sztrájkolni az eső ellen

A szombati megmozdulás a CGIL saját akciója volt; elutasította más szakszervezetek részvételét, mert a két másik nagy tömörülés, a CISL és az UIL nemrég megállapodást írt alá a kormánnyal a munkaszerződések módosításáról.

A kormány bírálta a szakszervezeti megmozdulást. “A tüntetés olyan abszurd, mint sztrájkolni az eső ellen. Egy világméretű válság ellen értelmetlen tüntetni” – jelentette ki Maurizio Sacconi munkaügyi miniszter. “Ez tisztán politikai megmozdulás és semmilyen módon nem segíti az olaszokat abban, hogy kiutat találjanak a válságból” – fűzte hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.