Az eset után sokáig arról lehetett értesülni, hogy a tetthelyről autóval elmenekülő ámokfutót rendőrök lőtték le, miután sarokba szorították a 30 kilométerre fekvő Wendlingen egyik szupermarketjének parkolójában.
Az iskolai vérengzésnek három tanár és tíz diák esett áldozatul az Albertville középiskolában. Menekülés közben a tettes további négy személyt lőtt le. Szemtanúk szerint a merénylő maszkot és fekete ruhát viselt, amikor az iskolába betörve fékeveszetten lövöldözni kezdett.
A merénylet kora délelőtt történt a mintegy 30 ezer lakosú, Stuttgartól északkeletre fekvő Winnenden Albertvile nevű középiskolájában. A hatóságok hatalmas erővel indítottak nyomozást. A merénylet körülményei egyelőre tisztázatlanok, így az is, hogy az ámokfutó hogyan jutott be az iskolába.
A helyszínen rendőri egységek és mentők tartózkodnak, a városkában valóságos rendkívüli állapot uralkodott. Az iskolához érkező szülőket, illetve a diákokat pszichiáterek segítették.
A német Bild című bulvárlap szerint a kommandósok megrohamozták a 17 éves fiú szüleinek otthonát, ahol 18, állítólag törvényesen tartott fegyvert találtak. Az eset megrázta Németországot. Horst Köhler államfő megdöbbenésének adott hangot, s részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Ursula von der Leyen családügyi miniszter nyilatkozatban hangsúlyozta: szigorú intézkedéseket kell hozni a hasonló esetek lehetséges megelőzésére.