Nagyvilág

Kína kibékülne Tajvannal

Peking kész tárgyalni Tajvannal a Kína szárazföldi része és a sziget közötti megbékélést szolgáló politikai és katonai kérdésekről - jelentette ki a kínai kormányfő.

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a kínai parlament éves ülésszakának csütörtöki megnyitóján mondott beszédében üdvözölte, hogy az elmúlt egy évben jelentősen javultak a kapcsolatok, illetve csökkent a feszültség a Tajvani-szoros két oldala között. A kormányfő hangsúlyozta: Peking kész megteremteni annak feltételeit, hogy véget érjen “az ellenségeskedés állapota” Kína szárazföldi része és Tajvan között.

A sziget kormánya úgy véli, hogy bármilyen békemegállapodás a két félnek csak hasznára válna, de a gazdasági világválság által súlyosan érintett Tajvan előbb gazdasági egyezményeket kötne Pekinggel, s csak később szeretne politikai megállapodásokat nyélbe ütni.

Tajvan 1949-ben szakadt el Kínától a kommunisták és a nacionalista párt (Kuomintang) polgárháborújának végén, amikor a vesztes nacionalisták a szigetre menekültek. Peking azóta is Kína részének tekinti az önálló életet élő Tajvant és kész erővel is helyreállítani szuverenitását a sziget felett.

A kétoldalú kapcsolatok mindazonáltal enyhülésnek indultak, miután Tajvanon tavaly májusban a Pekinggel szemben elődeinél barátságosabb Ma Jing-zsou (Ma Ying-jeou) elnök lépett hivatalba, a felek pedig turisztikai és gazdasági megállapodásokat kötöttek.

Kína idén közel 15 százalékkal, 480,7 milliárd jüanra (70,2 milliárd dollárra) tervezi növelni védelmi kiadásait, amelyek nagy része Tajvannal hozható összefüggésbe. Tajvani tisztségviselők februárban úgy nyilatkoztak, hogy Kína 1500 darabra növelte a szigetre irányzott rövid hatótávolságú rakétáinak számát, ami azt jelezheti: Pekingi a kétoldalú viszony enyhülése ellenére továbbra is bizalmatlanul tekint Tajvanra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik