Külföld

Guineában 2010-ben választanának a puccsisták

admin
admin

2008. 12. 24. 17:31

A nyugat-afrikai Guineai Köztársaságban saját állításuk szerint hatalomra került puccsisták szerdán bejelentették, hogy 2010 decemberében "szabad, hiteles és átlátható" választásokat fognak tartani.

Ezt a zendülő katonák az általuk ellenőrzött állami rádióban beolvasott közleményben hozták nyilvánosságra. A lázadók kedden jelentették be, hogy felfüggesztik az alkotmányt és feloszlatják a kormányt a nyugat-afrikai országban.

A puccsisták rádióközleményük szerint szerdától kezdve – este nyolc órától reggel hat óráig érvényes – kijárási tilalmat vezettek be az afrikai ország egész területén.

Moussa Camara százados, a puccsisták vezetője közölte, hogy irányításával megalakult a 32 tagú átmeneti kormány, melynek 26 katona és 6 civil tagja van. Az állami rádió szerdán katonazenét közvetít, amelyet időnként közlemények beolvasása szakít meg.

Camara százados azzal vádolta meg a zendülők által állítólag megdöntött kormányt, hogy külföldi zsoldosokat hívott be az országba. Azt nem közölte, hogy melyik szomszédos országból vagy melyik határon jöttek be Guineába az idegen zsoldosok. Állításait megbízható forrásokból eddig nem sikerült hitelesíteni.

Az államcsínykísérletet végrehajtó katonai csoport röviddel azután jelentette be a hatalomátvételt, hogy kedden Guineában nyilvánosságra hozták: az országot 24 éven át irányító Lansana Conté elnök előző este elhunyt. Az összeesküvők páncélosokat küldtek a fővárosba, és ellenőrzésük alá vonták az állami rádiót és televíziót.

Ahmed Tidiane Souaré miniszterelnök viszont kedden cáfolta, hogy kormánya felbomlott volna, és közölte, változatlanul hivatalában tartózkodik. Aboubacar Somparé parlamenti elnök, aki Conté halálát követően az alkotmány értelmében ellátja az ideiglenes államfői teendőket, kijelentette, hogy államcsínykísérlet történt, de nem valószínű, hogy az egész hadsereg a puccsisták mögött állna.

A házelnök szerdán a nemzetközi közösséghez fordult, kérve, akadályozza meg, hogy az összeesküvők megszakítsák az alkotmányban rögzített demokratikus hatalomátadási folyamatot. Közölte, hogy a zendülők keresik, de ő biztos helyen tartózkodik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.