Nagyvilág

Újdonságként hatott Obama a Közel-Keleten

Irak helyett Afganisztánt állítaná az amerikai külpolitika középpontjába Barack Obama, aki szerdán zárta egyhetes közel-keleti körútját. A demokrata elnökjelölt utazása sokkal nagyobb médiavisszhangot kapott, mint ellenfele, John McCain eddigi külföldi látogatásai. Szakértők szerint Obamának új arcként több esélye van arra, hogy jó benyomást keltsen a Közel-Keleten, bár az iraki kivonulással kapcsolatos tervei szakmailag igencsak megkérdőjelezhetőek.

„Az iraki háború elterelte a figyelmet Afganisztánról, holott ez az ország a terrorizmus elleni küzdelmünk kulcspontja” – nyilatkozta afganisztáni látogatását követően a CBS amerikai csatornának a demokrata elnökjelölt, aki úgy véli, a koalíciós erőknek át kell csoportosítaniuk erőiket, méghozzá sürgősen.

Afganisztán, a fő sodorvonal

Az Irakban állomásozó katonák számát csökkenteni kell, és ezentúl Afganisztánra kell összpontosítani. Pakisztánnak pedig aktívabban kellene szerepet vállalnia a terrorizmus elleni küzdelemből az afgán határhoz közeli terrorista kiképzőtáborok és fegyveres csoportok felszámolásával – vázolta külpolitikai elképzeléseit a demokrata elnökjelölt. Az együttes, határozott fellépés üzenet lehetne az al-Kaidának és a táliboknak, „de ezt az üzenetet még nem küldték el” – mondta.

Obama sokat hangoztatott terve, hogy hatalomra kerülése esetén 16 hónap alatt kivonná az amerikai haderőt Irakból, szakmailag igencsak megkérdőjelezhető – nyilatkozta a FigyelőNetnek Magyarics Tamás Amerika-szakértő, a Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, hozzátéve, hogy Obama elnökként korrigálhatja jelenlegi álláspontját, hiszen ma még nem tudni, mikor erősödhetnek meg újra az al-Kaida-sejtek vagy a lázadók támadásai az országban.

„Az erőszakos cselekmények száma Irakban jelentősen csökkent, de a progresszív politikai kultúra, a megbékélés és a gazdasági fejlődés még várat magára” – árnyalta az iraki helyzetet Barack Obama. A demokrata elnökjelölt kiemelte, hogy az irakiak továbbra is igénylik a segítséget a biztonsági erők kiképzésében és a terrorelhárításban.

McCain szerint Obama naiv

John McCain republikánus elnökjelölt keményen bírálta Obama hozzáállását, naivnak és éretlennek nevezte riválisa külpolitikai szárnypróbálgatásait. Szerinte vetélytársa ellenezte a segítségnyújtást annak idején, és a közelmúltban is helytelenítette újabb 20 ezer amerikai katona Irakba küldését, holott ennek eredményei most láthatóak. McCain véleménye szerint Obama tapasztalatlan, és később meg fogja bánni mostani kijelentéseit.

Obama a jeruzsálemi Siratófalnál (fotó: MTI)

Obama a jeruzsálemi Siratófalnál (fotó: MTI)

Az arizonai szenátor úgy véli, nem egy meghatározott dátumhoz kell kötni a kivonulást, hanem konkrét eredményekhez. Magyarics Tamás külügyi szakértő szerint McCain ugyan többször hangsúlyozta Obama pálfordulásait, ám sosem tudta igazán hatékonyan felhasználni azokat ellene. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a republikánus elnökjelölt kampánycsapatát többször átszervezték.

„Elnöki hivatalba lépésem esetén Izrael biztonsága a legfőbb prioritások között fog szerepelni. Elkötelezett és hatékony partnerként fogom szolgálni ezt a célt akár szenátorként, akár az Amerikai Egyesült Államok elnökeként” – jelentette ki Obama Izraelbe érkezve. Ígéretet tett egyúttal arra is, hogy keményen fog dolgozni azon, hogy áttörést érjen el az izraeli-palesztin kapcsolatok alakulásában.

A média Obama mellett áll?

Obama utazása összességében sokkal nagyobb médiavisszhangot kapott, mint ellenfele, John McCain republikánus jelölt külföldi látogatásai. Útja során a legfontosabb amerikai hírműsorok vezető riportereivel is találkozott.

McCaint már ismerik a tengerentúlon, többek között számos konferencia résztvevőjeként. A demokrata elnökaspiránsnak új arcként több esélye van arra, hogy jó benyomást keltsen – nyilatkozta lapunknak Magyarics Tamás Amerika-szakértő, aki szerint a veterán republikánus politikust sokan összemossák a Bush-adminisztráció tevékenységével.

Obama már most sikerként könyvelheti el közel-keleti utazását, hiszen útjának minden állomásán úgy fogadták, mint leendő elnököt, akinek jövőbeni működése döntően befolyásolja a térség sorsának alakulását.

Az afroamerikai politikus egyébként igen népszerű az öreg kontinensen is, egy angol népszerűségi kutatás alapján ötször népszerűbb a szigetországban, mint republikánus vetélytársa. Ennek okát a szakértő abban látja, hogy Európa is változásra vár. George W. Bush rendkívül népszerűtlen a kontinensen, igaz megválasztása előtt is az volt.

Európa egyébként valamelyest mindig is kissé „balra állt” az amerikai politika fő vonalához képest. „Általában közkedveltebbek voltak errefelé a demokrata politikusok, elég ha csak a Kennedy-kurzusra gondolunk” – magyarázza a szakértő. Bár édesanyja fehér, Obamát a legtöbben afroamerikai elnökjelöltnek tekintik, így újra feléled a lehetőségek hazájának mítosza, ahol csak a teljesítmény számít, nem pedig az ember bőrszíne. A nagy európai népszerűség ugyanakkor visszaüthet Amerikában – hívja fel a figyelmet Magyarics Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik