ENSZ-küldöttek, a ciprusi görög és török vezetők munkatársai, valamint fővárosi
tisztségviselők, helyi idő szerint 9 óra 27 perckor megnyitották a
nyolcvanméteres útszakaszt a gyalogos forgalom előtt.
Előzőleg, még hajnal előtt eltávolították azt a fémkerítést, amely meggátolta a
bejutást a város görög oldalán lévő senkiföldjére. Tavaly márciusban a görög
hatóságok lebontották az északi és déli szektort elválasztó falat, és azt egy
könnyebb fémlemezkerítéssel váltották fel (két évvel a török szektorban lévő
fal lebontása után). Most ezt a kerítést és a hozzá tartozó őrhelyet
távolította el egy tucatnyi katona.
A Ledra utcai elválasztó falak voltak az elsők, amelyeket a
két közösség között 1963-ban kezdődött erőszakos cselekmények nyomán emeltek
Nicosiában. A következő évben az ENSZ beavatkozott az eseményekbe, s csapatai
azóta is a szigeten állomásoznak.
Az átjáró régen várt megnyitása bátorító jelzés az
ENSZ-főtitkár Cipruson járt helyettese szerint, aki bízik benne, hogy bár a
sziget egyesítése “nem lesz könnyű, de kemény munka árán (…) végül
sikerülni fog”. Lynn Pascoe, a politikai ügyekért felelős
főtitkár-helyettes három napot töltött a szigeten, s ezalatt találkozott
Dimítrisz Hrisztofiasz új ciprusi elnökkel és Mehmet Ali Talattal, a török
közösség vezetőjével is.
megválasztása után személyesen találkozott, és megállapodott az egyesítési
tárgyalások felújításában. Ezek június végén kezdődhetnek meg.