Nagyvilág

Együttérzés Németországból

A Benes-dekrétumok ellentétesek a nemzetközi joggal, a német Kitelepítettek Szövetsége szolidáris a felvidéki magyarokkal – idézi a Népszabadság Erika Steinbach (CDU) kereszténydemokrata képviselőt, a Kitelepítettek Szövetségének (BdV) elnökét.

Steinbach a szolidaritás kifejezéseként levelet ír Sólyom László köztársasági és Szili Katalin parlamenti elnöknek. Elmondta: a szlovák kormány mindig is eltérően kezelte a magyar és a német kisebbségek ügyét – az utóbbival szemben Pozsony kifogástalan magatartást tanúsított. Az elnök többször rendkívül pozitív példaként emlegette Magyarországot, amely a többi között az 1992-es kárpótlási törvénnyel tiszteletre méltó gesztust gyakorolva megkövette az érintett magyarországi svábokat a háború utáni kitelepítésekért.

Csehország és Lengyelország esetében korántsem ilyen harmonikus a helyzet, a lengyel politikai elit túlnyomó része „reakciós-revizionista nemzetellenségként” kezeli Steinbachot, illetve az idén 50 éves fennállását ünneplő BdV-t. Egy népnek nemcsak sajátját kell tudnia meggyászolni, hanem más népek halottait is. Mi, németek tudatában vagyunk annak, hogy a nácik milyen szörnyűségeket követtek el a II. világháború során. Viszont a kitelepítések és az elűzetések is emberiség elleni bűnök voltak, ezekről pedig beszélni kell – mondta.

A Német-Izraeli Társaságban több mint két évtizedes tagsággal bíró konzervatív politikusnő végül elmondta, hogy német állami projektként hamarosan Berlinben létrejöhet a kitelepítések-elűzetések áldozatainak szentelt múzeum és emlékközpont. A lengyel részről szintén többször kifogásolt létesítménnyel kapcsolatban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a németek más kitelepített-elűzött népek mellé álljanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik