Az ENSZ politikai foglyot tart Koszovóban – az FN.hu exkluzív interjúja Albin Kurtival, az Önrendelkezés nevű koszovói albán mozgalom vezetőjével

Mióta van házi őrizetben és meddig tart ez még? A nemzetközi törvényszék nem fog belátható időn belül dönteni az ügyében.

A február 10-i tüntetést követően öt hónapig voltam előzetes őrízetben, eközben egyszer hallgattak ki, körülbelül fél órán keresztül. Ezért gondolom, hogy nem nagyon érdekli a bíróságot az eljárás, vagy az igazság kiderítése arról, hogy mi is történt valójában 2007. február 10-én. A céljuk: elszigetelésem az itt zajló politikai folyamatoktól. Tisztában vannak azzal, hogy eszméink helyesek és igazságosak, politikai helyzetértékelésünk korrekt, amint előrejelzéseink is arról, hogy miért nem nyerjük el a függetlenséget a jelenlegi tárgyalásokkal. Ami a házi őrizetre vonatkozó kérdést illeti, úgy gondolom, hogy a szándékuk meghatározatlan időre meghosszabbítani.

A november 17-i választásoknak van valami köze mindehhez?

Nem tudom, nem hiszem. Nem hiszem azt sem, hogy a kormány és a nemzetközi közösség igazán komolyan venné ezeket a választásokat. A voksolás révén az UMNIK és a koszovói tárgyalócsoport erősebb legitimásra tesz szert, ugyanakkor a háttértervek szerint egy erős koalíció jönne létre a Koszovói Demokartikus Liga (LDK) és a Koszovói Demokratikus Párt (PDK) között. A koszovói belpolitika további centralizásála mellett ez a tárgyaló delegáció erősebb kormányt akar, mivel terveik szerint megkötnének egy egyezséget Szerbiával, amely középmegoldás lenne az Ahtisaari-terv és az autonómia között.

Az ehhez szükséges legitimitáshoz nem kell a jelenlegi kormánykoalíció. Ennek ugyanis gyenge a parlamenti támogatása, ráadásul Agim Ceku miniszterelnöknek lényegében nincs pártpolitikai bázisa. Mindeközben mindent el kell követniük, hogy beteljesítsék Hasim Thaci szándékát a miniszterelnöki poszt betöltésére, ő mindenáron meg akarja szerezni a posztot.

Úgy érti ezt, hogy Thaci a függetlenség után miniszterelnök lesz?

Nem, e tárgyalási folyamat nem vezet el a függetlenséghez. A választásokat követően Thaci miniszterelnök akar lenni, de ez nem jár ingyen. A nemzetköziek árat szabtak ezért, s ez lényegében azt jelenti, hogy ő alá fogja írni a jövőben megkötendő egyezségeket (Szerbiával – a szerk.) Ez már megtörtént egyszer Rambouillet-ben. (Az 1999. februári Rambouillet-tárgyalások összeomlása vezetett el az 1999-es NATO-bombázásokhoz. Milosevic elnök nem írta alá a brit és francia közvetítők által előterjesztett javaslatot, Thaci koszovói részről ugyanakkor ezt megtette – a szerk.) A Rambouillet-terv szerint Koszovó Szerbia, illetve az akkori Jugoszlávia része maradt volna. Ráadásul az egyezmény értelmében az UCK-t, az Albán Felszabadítási Hadsereget demilitarizálták volna, ami elképesztő, mert a politika nem ér semmit erő nélkül. Thacit felhasználták akkor, s valóban az átmeneti kormány miniszterelnöke lett. Ha egyszer ez ment, miért ne menne másodszor is? Úgy gondolom, elfogadna egyfajta föderációt Szerbia és Koszovó között a miniszterelnöki posztért cserébe. Boldog egyetértés van az UNMIK és a politikai elit között, egymás pajzsai lettek a néppel szemben.

Albin Kurti (Képgaléria!)

Hova helyezné el a saját mozgalmát a koszovói politikai palettán? Hogyan határozná meg a Vetevendosjet?

Politikai mozgalom vagyunk, amely Koszovó függetlenségéért küzd. Úgy gondoljuk, hogy a hivatalos út rossz. A probléma szerintünk nem az, hogy a függetlenség késik, hanem hogy a jelenleg követett irány szerint a függetlenség lehetetlen. A Szerbiával való tárgyalások vége nem a függetlenség lesz. Maga az, hogy tárgyalásokba bocsátkoztunk, azt jelenti, hogy egyre lejjebb kell mennünk a követeléseinkben. Ez persze nem jelenti azt, hogy Szerbiával minden tárgyalást visszautasítunk: sok mindenről tárgyalhatunk velük, de ennek az a feltétele, hogy mondjanak le Koszovóról. Nem tárgyalhatunk egy olyan Szerbiával a hazánkról, ahol nincs sem bocsánatkérés, sem bűnbánat a múltról. Sőt, egy olyan Szerbiával állunk szemben, amely vissza akarja szerezni a Koszovó fölötti ellenőrzést, mindenekelőtt az Ahtisaari-csomag révén: decentralizációval, az ortodox templomok és kolostorok területenkívüliségével.

Míg az albán politikusok mindig a jogok és szabadságok terminusaiban beszélnek, Szerbia területi kategóriákban beszél és gondolkodik. Szeretnének elérni egyféle szerb területi entitást Koszovóban, egy autonóm egyseget, mely zsarolhatja a végtelenségig a függetlenséghet. Ezért nagyon fontos számukra az enklávék területi összefüggése, s az Ahtisaari terv valójában erről szól. Mindenki rosszul kezelte a koszovói kérdést, s ebben szerepet játszott a helyi albán politikusok gyengesége és tudatlansága. A nemzetközi közösségnek igazán semmilyen stratégiai érdeke nincs itt, s ezért a kisebb ellenállás elvét követte. A nyomás ezért Pristinára összpontosult, nem pedig Belgrádra.

Mozgalmát, a Vetevendosjét tartja ma a valódi “ellenzéknek” Koszovóban?

Igen. Minden parlamanti pártot az UNMIK ellenőriz, akárcsak az Egységes Tárgyalócsoportot.

—-Az emberek nem hallgatnak tovább—-

Mozgalmuk készen áll olyan kérdések megvitatására, mint például a gazdasági és szociális helyzet?

Természetesen, ám úgy gondoljuk hogy az önrendelkezés és az imént említett kérdések összefüggnek. Az UNMIK felfogása szerint “csak a válság kirobbanása válság”. Őket nem érdeklik a nyomor és a munkanélküliség. Azt hiszik, hogy a biztonság érdekében több NATO-csapatra van szükség, több nemzetközi rendőrre. Nem kötik össze a biztonságot, a stabilitás és a békét az emberek jólétével. Ez utóbbiak 60 százaléka munkanélküli, negyven százaléka kevesebb mint 2 euróból él naponta, további tizenöt százalék mély nyomorban tengődik és éhezik. Ez egy szélsőséges neoliberális politikának a következménye. A neoliberalizmus ideálja az energia és a telekommunikációs szektorok privatizálása, s éppen ez történik most. A pristinai repülőteret akarják koncesszióba adni, privatizálni a bányákat, továbbá a koszovói Posta és Telekkommunikációs vaállalatot (PTK). Az eddigi privatizációból származó pénz külföldi bankokban van. A Koszovói Vagyonügynökség (KTA) birtokolja Koszovót, abban az értelemben, hogy mind a társadalmi, mind az önkormányzati tulajdonban lévő vállalatokat magáénak tudja. Úgy látom, hogy a gazdaság csődben van.

Egy orvos vagy egy tanár fizetése körülbelül 250 euró havonta. Ha viszont valaki az EBESZ-hez szegődik el sofőrnek, megkeres akár 800 eurót is. Az itteni UNMIK alkalmazottak többsége középszerű szakember a saját hazájában. Legitmitásuk felülről jön, nem a néptől származik. Nincs helyi legitimitásuk, s ezt két módon pótolják. Egy: intézményeinken keresztül, amelyeket ők hoztak létre és ellenőriznek, politikusainknak pedig nem teszik szóvá korrupciójukat (ők a leggazdagabb emberek közé tartoznak Koszovóban). Kettő: elhalgattatni a népet. A hallgatás belegyezést jelent. Viszont most annak vagyunk tanúi, hogy a nép nem akar többé csendben maradni. Amire mi felhívjuk a figyelmet az az alapvető választás: önrendelkezés. Meggyőződésünk, hogy előbb szuverenitásra van szükségünk, államra, ezt követően lehet a politikai pluralizmus hatékony.

Tegyük fel, hogy egy népszavazás során az albánok 99 százaléka igent mondana a függetlenségre. Mit tenne a gyakorlatban ebben az esetben?

Egy ilyen népszavazás jelenleg nem kivitelezhető. Amire most szükség van, az masszív tiltakozás, tüntetések. Reményeim szerint több százezer ember fog kivonulni az utcákra, s ha kell, hetekig hónapokig ottmaradnak, hogy blokkolják ezeket az intézményket és határidőt kérjenek az UNMIK távozására. Ha eléggé határozottak leszünk, jól megszervezettek és erősek, akkor úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösség is megváltoztatja az álláspontját. Elegünk van Belgrád expanzív törekvéseiből. A referendumot követő három vagy hat hónapon belül választásokat kell tartani. Időközben el kell keszíteni az alkotmányunkat, a Koszovói Rendőri Szolgálatból (KPS) saját rendőrséget kell szervezni. Saját hadsereget kell létrehoznunk, a jelenlegi Koszovói Védelmi Testület (KPC) alapjain. A NATO-nak Koszovóban kell maradnia, de ezt egy új, Pristinával kötendő új egyezmény keretében, Macedónia és Albánia mintájára.

Ön kizárja a Koszovó megosztásáról szóló terveket?

Ha bekövetkezne a területi megosztás, az északi övezet (Koszovszka Mitrovica régiója – szerk.) leválását követné természetes módon a Presevó-völgy leválása (Szerbiától), majd Nyugat-Macedónia. Új határok újabb háborúkat jelentenek. Amennyiben sikerül megőrizni Koszovó jelenlegi határait, reménykedhetünk egy békés megoldásban.

—-Rájuk lőttek – őt tartóztatták le—-

Összefoglaná röviden, hogy mi is történt valójában 2007. február 10-én?

Mozgalmunk, a VETEVENDOSJE (Önrendelkezés) az Ahtisaari-terv ellen szervezett tüntetést. Jelenleg öt szerb “municipium” van, ezeket a szerb kormány ellenőrzi. Az Ahtissari-terv értelmében további öt “municipium” jönne létre. Szerbia így szeretné még az északi rész bekebelezése előtt elszigetelni a Presovo-völgyet, ahol az albánok többségben vannak. Az Ahtisaari-terv ezt lehetővé teszi. Ezt követően – ha sikerrel járnak – belemennek egy Koszovó-Szerbia föderációs megoldásba. Az egyetlen mód arra, hogy Szerbia feladja Koszovó területének 70 százalékát, a boszniai szerb köztársaság megszerzése lenne, 7-8 éven belül. Így gondolkodik Belgrád. Elérhető ez a cél? Igen, ha csöndben maradunk s elfogadjuk politikusainkat, akik egy sereg engedményt tettek Szerbiának. Az Ahtisaari által javasolt ellenőrzött függetlenség valójában az Európai Unió új missziójának előkészítése, az UNMIK folytatásaként. Az új EU megbízott egyfajta poszt-modern monarcha lenne, akinek a kezében a legfelső hatalom összpontosul, akié az utolsó szó.

Hogy zajlott a tüntetés?

Elkezdtünk menetelni, mint mindig, aztán megláttuk a rendőrség által felállított fémkorlátokat. Felkértük a rendőröket, hogy távolítsák el a barikádot, de ők nem tettek semmit. Ezt követően puszta kézzel elvittük a korlátokat. Erre a jobbára román és lengyel nemzetközi békefenntartók könnygázzal és paprikagázzal válaszoltak. Tizenöt vagy húsz másodperc múlva gumigolyókat kezdtek lőni a tömegre. Nagyon közelről és fejmagasságban tüzeltek, két embert megöltek, 82-őt megsebesítettek, egyeseket közülük súlyosan, 16 embert letartóztattak, köztük engem is – egyedül engem tartanak még fogva közülük. Egytől tíz évig terjedő börtönbüntetés fenyeget. Amit az UNMIK igazán el akart érni, az mozgalmunk tönkretétele.