Nagyvilág

Pénzért súgott a szlovák ügynökérsek?

Bizonylatok tanúsítják, hogy a kommunista ügynökmúltját tagadó Ján Sokol, a pozsony-nagyszombati egyházmegye érseke tiszteletdíjért és ajándékokért súgott az egykori Csehszlovákia hírhedt kommunista államrendőrségének, az StB-nek.

Az ügynöklisták nyilvános hozzáférését biztosító Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) honlapján pénteken már megtekinthetők voltak az érseket terhelő dokumentumok és átvételi elismervények. Ezek tanúsága szerint a másfél évtizednél hosszabb ideig “ügynökbojtárként”, majd a rendszerváltást megelőzően már ügynökként jegyzett Ján Sokol püspöki felszentelése előtt, titkos pályája utolsó szakaszában, több tételben mintegy ötezer korona tiszteletdíjat kapott az általa szolgáltatott információkért.

Az akkor kéthavi tisztes jövedelemnek megfelelő összegen kívül Sokol különféle ajándékokat is elfogadott tartótisztjétől, mi több: az államrendőrség úgynevezett konspirációs lakásaiban is megfordult, jóllehet, azok küszöbét csak a legbizalmasabbak léphették át.

Az érsek azzal védekezik, hogy az átvételi bizonylatokon nem szerepel az aláírása. A lap azonban aláhúzza: aligha lehetséges, hogy a pénzt a tartótiszt tette volna zsebre, mert a kifizetések ellenőrzése többlépcsős, és igen szigorú volt, a tartótiszt aligha vállalt ilyen kockázatot, mert ha rajtakapják, azért az állásával fizetett volna.

A SME című szlovák liberális polgári napilap pénteki számában két oldalon foglalkozik az érsek múltjával, aki hosszú évekig kitartóan tagadta titkolt előéletét, de a héten részleges beismerést tett, mondván, hogy igen, találkozgatott az StB tartótisztjeivel, de soha senkiről nem adott terhelő információt, ami értelmezése szerint azt jelenti, hogy az együttműködés nem volt tudatos.


Sokol ma is élő tartótisztje nem hajlandó nyilatkozni – emeli ki a lap, melynek értesülései szerint a Szlovák Püspöki Konferencia csak később, a dokumentumok tanulmányozása után nyilatkozik az új fejleményről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik