Egy zsákban találták meg az áldozat holttestét egy út mellett, Dzsandola város közelében. Gyilkosai cédulát helyeztek el a zsákban, arra írták fel kivégzésének állítólagos okát – közölte szerdán egy névtelenül nyilatkozó helyi tisztségviselő.
A szóban forgó térséget nomád pastu törzsek lakják, amelyek rendszeresen átjárnak nyájaikkal, csordáikkal a nagyrészt ellenőrizetlen, pontatlanul kijelölt határon. A nehezen ellenőrizhető magashegyi térség a fanatikus szunnita muzulmán tálibok (Afganisztán korábbi urai) fő erődítménye. Feltételezések szerint itt rejtőzködnek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyes újjászerveződött csoportjai is.
Az utóbbi években több tucat embert öltek meg ebben a térségben azzal a váddal, hogy az illetők Washington számára kémkedtek vagy együttműködtek “az amerikai igényeket kiszolgáló” pakisztáni kormánnyal. Három tálib harcos életét vesztette, további három pedig megsebesült kedden afgán kormánykatonákkal és a NATO helyi erőivel vívott tűzharcban a dél-afganisztáni Zábul tartományban – közölte szerdán egy helyi kormánytisztviselő. Mint mondta, a tálibok kezdeményezték a csatározást: tüzet nyitottak egy afgán katonai konvojra a tartomány Argandab körzetében. A helyi vezető nem említette, hogy a kormányerőknek és a NATO-alakulatnak is lettek volna veszteségei.
Előre bejelentett tavaszi offenzívájukra készülve a tálibok ezer öngyilkos merénylőt küldtek Afganisztán eddig viszonylag nyugodt északi részébe. A tálibok egyik, titkos helyen tartózkodó parancsnoka, Hajatullah Hán molla közölte ezt műholdas telefonon egy nyugati hírügynökség tudósítójával, egy nappal az amerikai hadsereg észak-afganisztáni (bagrami) támaszpontja ellen intézett robbantásos merénylet után. Legkevesebb 23 ember vesztette életét az öngyilkos merényletben, de a támadás tulajdonképpeni fő célpontja, a támaszponton tartózkodó Dick Cheney amerikai alelnök hivatalos amerikai közlés szerint egy pillanatig sem volt veszélyben.
A tálibok már korábban is jelezték, hogy kétezer öngyilkos merénylőjük áll készenlétben a tavaszi hadjáratra, s még több van “felkészítés alatt”, de arról eddig nem volt szó, hogy ezek egy részét az eddig nagyrészt nyugalmas északi országrészben vetik be. A tálib harci cselekmények és merényletek a korábbiakban a déli, délkeleti országrészre összpontosultak.