Tariceanu pénteken telefonon egyeztetett a külföldön szabadságát töltő Ungureanuval, aki egyetértett lemondásával, elismerve, hogy tévedett, amikor nem tájékoztatta a kormányfőt. Ez az értelmezés azonban a miniszterelnöké volt, sem Ungureanu, sem a külügyminisztérium szóvivője nem közölte akkor, hogy hajlandó-e eleget tenni a Tariceanu felszólításának. A külföldről hazautazott Ungureanu azonban vasárnap sajtótájékoztatón maga is megerősítette, hogy benyújtja lemondását. Közölte: ezt hétfőn teszi meg, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagjaként a szervezet vezető testülete előtt is kifejti érveit.
Ungureanu szerint a külügyminisztérium Románia bagdadi nagykövetségén keresztül megtette a szokásos intézkedéseket, hogy konzuli segítséget nyújtson a két román állampolgárnak, illetve kapcsolatba lépett a koalíciós erők parancsnokságával további információk megszerzésének érdekében. A 39 éves Ungureanu nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Romániának nyugalomra van szüksége azért, hogy a világban megbízható partnerként tekintsenek rá.
Megfigyelők szerint Ungureanu Traian Basescu államfő és Tariceanu miniszterelnök, illetve a bukaresti kormány fő erejét alkotó PNL és Demokrata Párt között dúló ádáz belpolitikai hatalmi harc áldozataként “vérzett el”, ugyanis például tavaly Basescu mellé állt, és nem támogatta a PNL-nek az Irakban tartózkodó román katonák hazahívására vonatkozó javaslatát. Elemzők szerint a külügyminiszter és a miniszterelnök viszonya ekkor romlott meg.